A nagy Kan

Február 28-án történt ez az esemény, ugyan ott ahol augusztusban is sikerült terítékre hoznom súlyban a legnagyobb kan disznómat. A területre jellemző volt, hogy február 28-án ejtenek el nagy kan disznót és ennek a lehetőségnek és csábításnak nem tudtam nemet mondani, pedig vendégségbe voltam hivatalos, de megérte kihagyni talán.

Beiratkozást követően az esedékes vadászterületre mentem igaz kicsit megcsúszva, már sötét volt mikor odaértem.  A lestől mintegy 350-400 méterre hagytam az autót, mivel rajtam kívül még ültek a szomszéd lesen. Egyeztetés szerint ültünk fel a lesekre, de meg kell hagyni, hogy a szomszéd lesre készültem, de barátom tanácsára a 80 ha-os föld széli lett az enyém. A 80 ha-os föld kukorica föld, jelenleg búzával van elvetve és túrás káron voltam kint. Térjünk vissza csak a kocsihoz. Holdfényes éjszaka volt, a hold szépen megvilágított mindent. Kiszálltam s halkan, csendben összecihelődtem, puskámat vállamra helyeztem, hátamra kaptam batyumat, nyakba távcsövet és útnak eredtem. Utamon a kijárt és használatban lévő földes úton jól eligazodtam az éjszakában.

Az erdő és föld sarkához érkezve körbe tekintettem a területet és figyelemmel követtem az őzek legelését, éreztem, hogy menni kell a leshez minél halkabban és minél észrevétlenül. Ahogy közeledtem a leshez, annál jobban átvettem a környezet halk suttogását, szemem hozzá szokott a látványhoz, látótávolsághoz és cikázott séta közben jobbra előre s vissza, hátha meglátom a február 28-i kan disznót.

Semmi egyenlőre. Nem csüggedtem, mert korán nem szoktak érkezni a vaddisznók ide, de azért siettem a leshez., hátha mégis előbb jönnek. Odaértem, megkerestem hozzá a kölcsönkért kulcsot. Hozzáteszem egyszer ültem azon a lesen és ez az egy alkalom az a nap volt. Halkan kinyitottam az ajtót, kerestem a helyet, vállamról a puskát levettem, de koppanás lett a vége. Alacsonynak minősült a teteje.

Na gondoltam: – ide csak a süket sertés fog korán megjönni! – Magam mögött behajtottam az ajtót, apróbb neszezéseket elkövettem, leakasztottam a téli kabátot a táska tetejéről s magam mellé helyeztem. Gyorsan telefonhoz kaptam, értesíteni a kollégát, hogy megérkezzem s utána édesapámat, aki egy másik területen várta szerencséjét. Van az, mikor úgy érzi az ember hogy figyelik. Letettem a telefont és még az enyhe képernyő világosságából felpillantva, megláttam őt, az erdő szélén. – Képzelődök? Vagy tényleg megérkezett az az öreg, süket vad? – Gyorsan keresőhöz nyúltam, óvatosan felvettem szememhez és kerestem. Tényleg ő volt, ott állt előttem mintegy 130-150 méternyire. Óvatosan feltettem a téli kabátomat a les szélére. Újra a keresőhöz nyúltam, megnézni ott van e még vagy elillant már. Szerencsére ott állt még pár méterre lejjebb az erdőtől. Keresővel figyeltem: – egyedül lehet e, kan vagy koca? – vártam, és a bírálatomat követően felemeltem “mennydörgőmet”. Vállamhoz emeltem és céloztam, még figyeltem…, s kibiztosítottam fegyveremet, majd visszabiztosítottam, és még egyszer megnéztem keresővel.

Jött a pillanat, a keresőt mennydörgőre cseréltem s kibiztosítottam újra. 7*50-es meopta szép látványt nyújtott, teljesen kivehető volt a sötét színű test és annak körvonalai, láttam, hogy merre fordul, tán még utolsó pillantását is. Vártam a legmegfelelőbb pillanatot, szembefordult, srégen állt, gyors fordulat fenék villantással. -Nehogy elmenj! – Egyszer csak jobb oldalára fordult. Befogtam vállba a fegyvert néztem, s túrását félbe szakítva felpillantott. Meredten nézett a nagy világba és a környezete volt utolsó pillantása. Ebben a pillanatban eldörrent fegyverem. Keresem a rálövés helyét és látom a céltávcsőben, hogy helyben maradt a disznó. Gyorsan ráhúztam a következő töltényt a csőbe és vártam, figyeltem nehogy felkeljen és itt hagyjon csapot-papot. De utolsó útja elém vezette, és végső pillantását velem osztotta meg. Ez a pár soros élménybeszámolóm mintegy 8-10 perc történése volt. Birtokba vétel előtt szóltam kollégának és édesapámnak, hogy terítékre hoztam egy disznót és egy jó süldő vagy egy 60-70 kg körüli az általam elejtett vad. A vadhoz közeledve egyre hevesebben vert a szívem. Azon tűnődtem, hogy jól bíráltam e, kan lehet vagy esetleg egy koca, amely a malacait az erdő szélén hagyta. Az utóbbit elfeledhettem mivel alaposan, nem kapkodva engedtem el útjára a lövedéket. Egyre közelebb értem, majd oly közel, hogy mire melle értem mar látható volt, hogy kan disznót hoztam terítékre. Ezt követően a trófeája következett.

Élmény volt ez a február végi vadászat. Az estét 3 elejtett disznóval zártuk. Kettőt Attila barátom ejtett el ugyan ott a föld másik felén. Édesapám mennydörgése nem hangzott az éjszakában, de nem azért mert nem látott semmit, hanem azért mert élménytárát bővítette,  nem volt cél mindenáron terítékre hozni valamit.

A vadászok nem mészárosok, nem hentesek, hanem a természet gondozói, ápolói, a vadállomány szabályozói. “A vadászat többek szemében a férfiasság, az erő, a hatalom szimbóluma is. A vadászok azt tartják, hogy a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában.”

Remélem élménybeszámolóm átadta az esemény hangulatát és bízom benne ez alapján a pár sor alapján az olvasó is átélhette azt, amit mi!

Írta:

Varga Péter

14089369_1222110321174663_83531489_n

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.