„A vadászat minden vonzereje abban rejlik, hogy mindig bizonytalan.”
José Ortega y Gasset
A történet, melyet meg szeretnék osztani veletek tavaly, nem sokkal a vadászvizsgám után történt. Azon a napon egy hivatásos vadász barátom szólt, hogy visz vendéget vadásztatni és ha van kedvem kimehetek velük. Nem sokat gondolkodtam, azonnal megragadtam az alkalmat. Történetesen a Vendég a „Nemzet Színésze” címmel kitüntetet művész úr volt, megtiszteltetés volt számomra, hogy csatlakozhatok a társasághoz. A művész úrnak nem volt idegen a terület, már többször is járt erre.
Baranyában annyira elszaporodott manapság a nádi farkas, hogy korlátozás nélküli kilövési engedély van érvényben egész évben. A művész úr is aranysakált szeretett volna terítékre hozni – illetve ez volt az elsődleges cél – de persze ez olyan, hogy én is kimentem talán ötvenszer is, hosszú órákat ültem a lesen, mire meg tudtam lőni életem első disznóját (ami nem is olyan régen történt).
Én azon a napon is azzal a hittel mentem, „majd ma meglövöm a nagy kant”. Miközben ezek a gondolatok jártam a fejemben megérkeztünk arra a helyre, ahol én kiszálltam az autóból és gyalogosan folytattam az utam a számomra kijelölt magasles irányába. Vaddisznóra és dúvadra kaptam engedélyt. Nem volt messze a magasles úgy fél kilométere lehetett. Egy szép nagy tábla föld, melynek két szemközti oldalán erdő volt. A magasles az egyik erdő tövében déli irányban helyezkedett el. Közvetlen a lestől balra a föld szélén nyugati irányban húzódik a töltés, melynek túlsó felén a Dráva folyik. Majdnem teljes egészében be lehet látni a táblát. Ha jól emlékszem kukoricával volt bevetve. Megérkezve a leshez szépen óvatosan felmásztam és körbetekintettem, megnéztem mindent alaposan. Nekem sem volt idegen a hely, mivel életem első rókáját pontosan ezen a lesen lőttem egy pár héttel korábban. Minden vadász tudja hol ejtette el az adott vadfajból az elsőt legyen az akármelyik vad ez mindenkivel így van, vagyis így gondolom. Helyet foglaltam és betöltöttem a fegyvert, tettem bele három töltényt, majd nekitámasztottam a les falának. Vártam és hallgattam a vadakat, hogy mozognak- e a hátam mögött lévő erőben. A kereső távcsövemet sűrűn emelgetve néztem a túloldalt is, hátha velem szemből érkezik valami. De nem láttam egy gólyán kívül semmit se, aki éppen a vacsoráját kereste. Keresőben nagyon szépen lehettet látni és egy kis mezei nyúlra lettem figyelmes, aki pont velem szemben ugrált. Teljes figyelmem rajta volt és néztem mit csinál. Leraktam a keresőt elnéztem magam mellé balra és megpillantottam valamit, úgy hatvan méterre lehetett tőlem, a tábla közepe felé haladt egy csökött szuka aranysakál volt. Mondanom sem kell mindenem beleremegett rögtön. Úgy száz méterre húzódott előttem keresztbe egy szakasz ahol, megállt a víz és ebből kifolyólag a növényzet is nagyobb volt. Ez kb. 40-50 méter hosszú lehetett és 3 méter széles. Csak az járt a fejemben, hogy oda nem szabad beengednem, mert ha bemegy nem fogom tudni követni merre tart. A fegyvert felemeltem óvatosan, nagyon halkan nehogy valami zajt keltsek. Feltettem a les szélére és már nagyon kevés időm volt arra, hogy lőjek, mert nem várhattam meg azt, hogy eltűnjön a gazban.
A céltávcsőbe belenézve nagyon szépen lehetett látni, de nem szerettem volna elhibázni. Folyamatos mozgásban volt, ezért valamit tennem kellet, hogy megálljon. Ráfütyültem egyet, de csak finoman, mert megijeszteni sem akartam. Abban a pillanatban megállt és felém nézett, de érezte, hogy valami nincs rendben. A szálkereszt folyamatosan rajta volt. Egy pillanat töredéke alatt útnak indítottam a lövedéket, ami egy 30.06.-os Springfield kaliber volt. A lövés pillanatában úgy éreztem, hogy tovább akart haladni, észrevett, a becsapódásig tett még egy lépést. Vártam, hogy helyben maradjon, de nem ez történt. Az erdő irányából ahonnan jött halálvágtába kezdett. Egyszerre voltam kicsit dühös és csalódott, úgy éreztem elhibáztam. A szemem folyamatosan követte. Loholás közben felbukott, majd ugyanazzal a lendülettel ment tovább. Megijedtem, hogy sebzés történ. Végül 35-40 méter után elfogyott ereje és elfeküdt. Egy időben jött az örömteli érzés és az, hogy életét adta a szenvedélyemért! Pár perc múlva lassan lementem a lesről és megközelítettem. Láttam a kissé hátra csúszott találatot. A másik oldalán feküdt, ahol a kimeneti nyílás volt. Mai napig nem értem azt, hogy honnan gyűjtött annyi erőt, és megtegye ezt a távot. A leshez visszaérve egy szöveges üzenettel közöltem vadászbarátommal, hogy meglőttem életem első aranysakálját, amit nem sokkal utána gratuláció követett. Nem volt megbeszélve, hogy meddig maradunk. Én továbbra is vártam és reménykedtem az estében.
Kis idő elteltével mozgást hallottam a hátam mögött lévő erdőből, de nem tudtam beazonosítani, hogy mi lehet az. Keresőtávcsövemet emelgetve néztem a táblát, látható- e valami a túloldalon, ami reményt kelthet bennem – bár hozzáteszem meg voltam elégedve az aznap esti teljesítménnyel -. Már szabad szemmel nem lehetett nagyon messzire látni, úgy 30 perc telhetett el napnyugta után. Ekkor üzenetet írt a vadásztató barátom, hogy elindultak felém, de maradjak a lesnél, ide jönnek autóval, avatásra készülnek! Az autó fényszórója világítva a tábla szélén közeledett, mikor valami hatalmas zajt keltve mozgott az erdőben. Nem messze volt a hátam mögött, szinte érezhető volt közelsége. Eldönteni nem tudtam mi lehet az, de azt se, hogy mit csináljak. Az autó lassan haladva már olyan 250 méterre lehetett tőlem légvonalban és vendég is ült benne… Csak arra tudtam gondolni, hogy mi van, ha a várva várt disznó érkezik. Végül úgy döntöttem felhívom őket, hogy álljanak meg. Az autó leállt és a fényszórók is kialudtak. Felállva néztem hátha megpillantok valamit, de az erdő szélét olyan sűrű aljnövényzet borította, hogy képtelenség volt belelátni. Pár másodperc elteltével megszűnt a zaj, már nem hallottam az avar ropogását. Akkor pillantottam meg egy sötét foltot, ami a vetésen keresztbe haladt. Láttam, hogy nem a disznó érkezett, hanem egy nagy kifejlett borz volt, ami olyan zajt keltett, mint egy tank. A puskát a vállamhoz emelve célba vettem és 40 méterről a megálló borzot helyben marasztaltam. A lövés hallatára vadásztársaim is folytatták útjukat felém, szerencsére nem kellett sokáig várakoztatnom őket. Érkezésük után mindketten gratuláltak, ezt követően sakál és borz vadásszá avattak. Külön megtiszteltetés volt a művész úr jelenléte, valamint hogy ő is felavatott.
Szerencsésnek érzem magam, hogy egy és ugyanazon lesről lőttem meg életem első rókáját, majd kis idő elteltével egy azon estén ugyanerről a lesről az első aranysakálom és borzom. Minden alkalommal, amikor a gát fele visz az utam eszembe jutnak ezek az élmények. Köszönet Diana istennőnek és St. Hubertusnak, hogy ilyen feledhetetlen vadászélménnyel gazdagodhattam. Köszönet vadászbarátomnak és a művész úrnak, megtiszteltetés volt velük vadászni!
Vadászüdvözlettel: Németh Tamás Gábor
„A vadászat: vadűzés es erdőzúgás, de több erdőzúgás”
(Széchenyi Zsigmond)