ASP!!! Háború a húsipar megmentéséért, hosszútávú következmények

Az afrikai sertéspestis következményei….

A járvány miatt gyakorlatilag egy éven belül megszűnik a háztáji sertéstartás Magyarországon. A nyilvánosságban alig van nyoma annak, hogy a vaddisznóállományban megállíthatatlanul terjed egy olyan sertésbetegség, amelyet sem gyógyítani, sem vakcinázni nem lehet. Miközben vidéken, elsősorban Észak-Magyarországon már több ezer házisertést irtott ki az állat egészségügyi hatóság, a közvélemény csak arra kapta fel a fejét, amikor a budakeszi vadaskertben kétszáznál is több vaddisznó pusztult el.

A kártérítés a nagyüzemi húsárakra van kiszámítva, és egy háznál nevelt sertés árának nagyjából a felét fedezi.

– Egy kiló hús körülbelül ezer forintba kerül, ha a munkát nem számoljuk, miközben a bolti ár ennek nagyjából a fele.

Sertés pestis vagy mégsem?
A legtöbb gazda arról számolt be, hogy a disznóját azután szállították el, hogy egy lázas betegségben 1-2 nap alatt elpusztult.
– Itt döglött meg a disznóm – mesélte a tiszaburai Csonka István, aki időközben még az ólat is lebontotta. – Kihúztuk az udvarra, felboncoltuk, és az állatorvos rögtön mondta, hogy ez a sertéspestis.

 Az ASP járvány jelentette kiemelten magas kockázat miatt a hatósági állatorvosok rendkívül szigorúan lépnek fel, már csupán gyanú alapján is elrendelhetnek állat egészségügyi megelőző intézkedéseket

Forrás és a teljes cikk a linkre kattintva megtekinthető: https://hu.euronews.com/2019/10/06/sertespestis-lathatatlan-haboru-a-husipar-megmenteseert

Kiemelt kép forrása: Erdő-Mező

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük