Három a magyar igazság

Még májusban történt velem a következő eset:

A korábbi vadkár elhárító vadászatok alkalmával többször láttam egy rókát, ami mindig megviccelt.

Egy nagy kaszálóra járt ki egerészni, de mindig kifogott rajtam. Egy szép napos májusi délutánon elhatároztam, hogy bizony újra szerencsét próbálok. Munkából hazaérve egyből nekiláttam összepakolni a felszerelést.Nagy izgatottsággal, viszonylag korán indultam útnak.Míg kiértem a területre számtalan gondolat futott végig az agyamon. Vajon megjön-e ma is a rudi? Honnan fog érkezni?Hová üljek?Fél óra autózás után már kint is voltam a területen. Úticélom az a rét volt ahol már többször láttam a rókát. Ez egy nádassal körülvett tó szomszédságában feküdt. Nem rég le is kaszálták.Ez bizonyos szempontból előnyös, másrészt megnehezíti a dolgom.Gyors felszerelés ellenőrzés. Minden megvan. A szél is jó. Indulhatok.Lassan lépkedve a kavicsos úton, hogy nagy zajt ne csapjak haladtam a rét irányába.Alig mentem 100 métert, már nyúltam is a távcsövem után.-Róka!- állapítottam meg.Úgy 300 méterre, pont velem szemben. Innen még óvatosabban cserkeltem, minden apró takarást kihasználva az út mentén.Ahogy lopakodtam, egyszer csak a szemem sarkában egy másik folt tűnt fel. Az út jobb oldalán a rét túlsó szélén szintén egy róka egerészett.-Ez kicsit közelebb van.-gondoltam. De próbálok még egy kis távolságot lopni. Óvatosan, hol térden, hol pedig hason csúszva közelítettem a vörös bundás felé, aki nyugodtan egerészett a domboldalban. Bekúsztam egy fűzfa árnyékába, ahol jónak véltem a pozíciót. -Kijjebb, a lekaszálton már nincs esélyem, takarásom. Innen már muszáj lőni!-gondoltam.Elhelyezkedtem.Becsülgettem a távolságot-galagonya bokor 100méter… a róka még kb annyira mint a bokor. Nagyjából 200méter.Tökéletes!-

Most a puska került kézbe. Feltámasztotam és vártam. A szálkereszt ahogy kell, szépen nyugodott a rókán.-Ha kicsit még menne jobbra, ott kisebb a fű.Várok…Na most jó lesz!…Ááá…hátat fordított…visszamegy a magasabb fűbe…takarásban van.-Megint hosszas várakozás.Közben a balra nézegettem, mit csinál a másik róka? Az nyugodtan az előbbi helyén, még mindig jó 300ra szöszmötöl.-Na de most ide koncentráljunk!Megint visszajött! Jó is lesz!…Még egy kicsit…-Végre megáll.Tökéletesen, keresztben. Előre nyomom a biztosítót, Lassan húzom a billentyűt.-Durrr!
A róka felcsapja a farkát és nagy ijedtségében egy 10 méteres sprintet levág. Gyorsan újra töltök. Elhibáztam! De ővörössége megáll, megfordul és vissza sétál a rálövés helyére.Rövid célzás, újabb lövésemre farkával egyet kanyarítva a levegőbe, helyben marad.
Megtöltöm a tárat, majd felkelek a helyemről.Ekkor veszem észre, hogy a másik róka, mint ha mi sem történt volna, folytatja tevékenységét. Kapva az alkalmon, a felszerelés egy részét hátrahagyva, a másik irányába indulok. Takarásként csak a néhány galagonya bokor szolgál, de ezek meglehetősen távol vannak egymástól. Egyiktől a másikig lopakodok. Csúszok,mászok a fűben, közbe körbe távcsövezvek.  -Még mindig ott van!-nyugodtan egerészik. A távolság egyre csak fogy, de sajnos a takarás is.-Már csak egy bokor…-végül azt is elérem. Innen nincs tovább. A róka egy kisebb domb mögött van. Épp csak a füle látszik ki…Várok. Lassan elindul balra. Talán 50 méterre van. Visszatekerem a céltávcső nagyítását minimumra. Közel kell lőni. Egércincogást utánozva megálítom egy alkalmas helyen. Szembe fordul, de ilyen távolságból biztos célpont így is. Pattan a 223-as, a róka pedig csak összegömbölyödik. -Megvan! Egy őz suta közelről szemlélte az eseményeket. Csak mikor a rókához értem, akkor ugrott el. A lövés hangja nem különösen izgatta. A két ravaszdit kivittem az úthoz, majd kocsira raktam őket. A nap még magasan járt.-Gyerek még az idő! Feljebb megyek a kaszáló mentén. Talán szerencsém lesz.-Alig indultam el a kocsival, egy rókán akadt meg a szemem, amint egy bokorcsoport mellett ücsörög. Nagyjából egyszerre észleltük egymást, mert mire a fékre léptem volna, már meg is pördül és irány a fasor. Pár ugrással már bent is volt. -Visszajössz még te!-gondoltam magamban és tovább gurulva beálltam a borókák takarásába. Csak a puskát, távcsövet és lőbotot vittem magammal. Minden más felesleges. Nem lesz messze az autó. Leshelyemet egy kiugró kőpadon foglaltam el a domboldalban, amit népies nevén Kőfejtőnek neveznek. Mára már beerdősült, (régen bokros-fás legelő volt) nagyon jó vadrejtő sűrűkkel. Kökényes-galagonyás-borókás dzsungel.

18051600_1515965535102659_414644791_n

Itt csak kisebb bokrok és fű volt rajta,takarást nyújtva, mégis jó kilátást engedve a fasorra és a bokorcsoportra. Leültem a fűbe és vártam. Gyönyörködtem a lenyugvó napban, hallgatóztam. Közben néhány dám tarvad váltott ki és legelészett. A fasor mellett egy őz fogyasztotta vacsoráját. Kicsit közelebb, úgy 200 méterre újabb mozgás.- Róka! Visszajött!-keresem a megfelelő pozíciót, de takarásba megy. Nincs más lehetőség, rá kell cserkelni. Csak egy fél szobányi bokorfolt választ el minket. A szél nekem kedvez. Ügyelve, hogy mindig takarásban maradjak sikerül a bozótig eljutni.Ekkor úgy 80 méterre lehet. Csak térdelve tudok célozni. A lőbotot nem tudom a bokrok közt szétnyitni. A fűből itt alig látszik ki. Egy alkalmasnak vélt pillanatban útjára engedem a lövedéket. A róka elugrik, majd futtában leír egy félkört de jó száz méterre tőlem újra megáll. Ekkor már indítom is útjára a következő golyót. A rudi csak eltűnik a fűben. -Megvan!-Hatalmas öröm. Megvan a harmadik is!El sem hiszem!-Odamegyek hozzá, levett kalappal tisztelgek előtte, majd ugyanúgy a többivel együtt is megkapja a neki járó tiszteletet. Készítek pár képet róluk, hiszen ez egy soha meg nem ismételhető élmény. A terítéken végül két kan és egy fiatal szuka róka feküdt.

Köszönet Dianának és Szent Hubertusnak ezért a felejthetetlen vadászatért!

Írta:

Gombási Árpád

18049911_1515965731769306_282295804_o

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.