Heti Top 7 idézet 32. rész

Ebben  a bejegyzésben összegyűjtöttük nektek a hét legszebb idézeteit. Jó szórakozást kívánunk! 

1. Ismertem egy kitűnő vadászt, szűkszavú, emberkerülő, torzsalkodó remetét. Azok közül valót, akik megkapták a vérbeli természetimádók előbb-utóbb kijáró ajándékát: a magány boldogító voltának felismerését. Sok mindent tudott. Tudta, hogy tanyájának fenyőgallyból rakott derékalja kedvesebb fekhely a ruganyos matracnál, tűzhelyének bükkfalángja különb fűtés a központinál, erdejének vadja akárhányszor szórakoztatóbb lakótárs, megbízhatóbb barát a saját, emberi fajánál. Ezekre régen rájött az a mogorva öreg vadász, s akárcsak sűrűségeinek remetekanja, ő is ritkán mutatkozott. Akkor is keveset beszélt, legfeljebb dörmögött egyet-kettőt. De amit dörmögött, érdemes volt meghallgatni. /Széchenyi Zsigmond – Ahogy elkezdődött…/

2.  …a nyugvó nap betűz a szálasba, és aranysárga foltokkal és fénysávokkal szórja tele a fák lombját, törzsét s a földet. Erősen fúj a szél nyugat felől, s a magas fák koronájában suhog, susog a már meggyérült lomb. Napnyugta után a levegő annyira lehűl, hogy fázni is lehetne.
Egyszerre megszólal messze, a sűrűségben a hangjáról már ismert derék bika. /Nadler Herbert/

3. Szálltak a halott levelek a néma tarlókon, mint fagyos szárnyú éjjeli lepkék, s ha fennakadtak a pókhálókon, amelyeket a nyár után szálló kis pókok szőttek a vágyódás nyálából, búsan kerengtek, zümmögtek csodálatos libbenésekkel az őszi borzongás láthatatlan fonalán. /Fekete István/

4. Néha szél támad, s ilyenkor zizegve szállnak az ablakom alatt a holt levelek, amelyeket sárba ver majd a szeptemberi eső, deret ráz rá Október, keményre fagyaszt November és letakarja őket csendes, halott havával December.Aztán lassan földdé válnak majd, elporladnak, akár az ember, és a fák az örök humuszból újra felszívják leveleiket, hogy suttogjanak, suhogjanak és új őszöket temessenek az idő időtlen országútján. /Fekete István/

5.Derült, csillagos volt az ég, és hűvös, szélcsendes az idő. A hegyek alján s a laposokon rétegesen, fátyolszerűen feküdt a köd. Három-négy irányból távoli bikabőgésnek halk, búgásszerű moraja hallatszott. Amikor a nap előbujt a keleti látóhatár mögül, a sűrű, párás levegőn átszűrődő sugarainak bűvös világítása rövid időre mesés színezést teremtett a tájon.
Keleten az égbolt világos-zöldes, alatta a hegysor lilás, a napsütötte föld vöröses, az erdő lombozata pedig kékesszürke volt. /Nadler Herbert/6. Peregnek a levelek ablakom alatt, mert fúj a szél, és zizegő muzsikájukból régi őszök elszáradt naptárlapjai libbennek elő, ahogy lágy kezével forgatja őket az emlékezet. /Fekete István/

7. Az erdőben a mélységes csendet csak az egerek halk szöszmötölése a haraszton és az aláhulló érett tölgymakk egy-egy koppanása, vagy ha esés közben száraz ágat ért, ennek pengése szakította félbe. /Nadler Herbert/

A bejegyzésben szereplő illusztrációk Kun Edit művésznő alkotásai!