Heti Top 7 idézet VI.rész

Ebben a posztban összegyűjtöttük nektek a hét legszebb idézeteit. Jó szórakozást kívánunk!

 

vadasz3

1.

A hideg megállt az udvarokon és hóarcával a földet nézte. Szél nem volt, a felhők vastagon, nehézkesen úsztak észak felé, és ónos szürkeségükben komorabbak voltak, mint nyáron a legfeketébb viharfelhő.
A verebek elbújtak már a zsúptetők fészkeibe, a cinkék, sármányok Isten tudja hova, csak a varjak kerengtek alacsonyan és rekedten károgtak az éjszaka elé. Mert késő délután volt már.
A jószág álmosan kérődzött a homályos istállókban, s az emberek megálltak, amikor betették az istállóajtót és felnéztek az égre.
Hó lesz – gondolták – hó…

/Fekete István/

2.

Akármilyen is a vadász, először legyen – ember! Ember, akit nem az ölés, a pusztítás élvezete hajt, hanem csak a golyóra érett, selejtezendő vagy életveszélyesen támadó vadra emel fegyvert, vagy pedig a tudományos ismeret, gyűjtés sarkallja, és akinek biztosan hordó fegyvere csak akkor dörren, ha a célgömb a vad testének azt a pontját takarja, ahol a golyó villámcsapásként teríti le az állatot…
Akinek szívós kitartása, fáradhatatlansága, bátorsága szerénység mögött rejtőzik, és akinek soraiból a természet és minden élőlény: ember és állat iránt meleg szeretet árad.

/Róna István/

3.

“Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli erszény.”
/Szent Ágoston/

 a-rot-vadasz

4.

Az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenetlen arccal bír ki mindent.

/Csernus Imre/

5.

Minden hegytetőn nyugalom van,
a facsúcsokon alig érzed a fuvallatot,
a madárkák hallgatnak az erdőben.
Várj csak, nemsokára megpihensz te is.

/Johann Wolfgang von Goethe/

vaddiszno-portre

6.

Állhatunk a föld bármelyik pontján, ugyanaz a csillagos égbolt tekint le ránk, és visszanézve: a menny egyforma távolságra van mindenkinek. Amíg szemem élvezheti e páratlan látványt, amellyel betelni nem bír soha, amíg a Napban, a Holdban és a csillagokban gyönyörködhetek, látva ébredésüket, kémlelve lenyugvásukat, egy vagyok velük, és egy vagyok azokkal, akik ugyanúgy részesei e nem mindennapi igézetnek: a természet, a világ, az élet, a lélek folytonosságának.

/Lucius Annaeus Seneca/

7.

Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna. Valami önkéntelen kiáltás jött ajakamra. Azután néztem, néztem, mereven néztem. Lelkemet bámulás, gyönyör, ihlet, kimondhatatlan érzés ragadta el. Sohase álmodtam ilyen szépséget. Sohase láttam, sohase hallottam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt. Kúpok fénylő orommal, szőlőhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, arany vetések, száz falu, ezer hegyi hajlék, csárdák, malmok, útszéli sorfák, patakok, csatornák, magas bércek, fehér házak, korhadt és mégis fényes várromok, Szent Györgynek és Badacsonynak komoly fensége, s az a Balaton mintha rám nevetne, s az a nádas mintha nekem súgna-búgna, s a látásnak messze határán égnek, földnek, Bakonynak, Tihanynak, tengervíznek édes ölelkezése, bizalmas összehajlása, s mindez egymást kerülve, váltogatva, kergetve, egymással összejátszva s a hátam mögött nyugvó nap arany sugarával ragyogón fölékesítve: íme, ez a kép rohanta meg lelkemet. A jelennek minden élettünete, sok százados múltnak minden árnya, természetnek ősalkotásai, emberkéznek apró szép dolgai együtt, egymás mellett. Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak?

/Eötvös Károly/

tel_az_erdon_csiszar_j_utan_greczi_margitka_tanitasaval_kozosen_keszult_kepunk_642515_41272

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.