Lesz még szeptember…

Újra eljött a hűvös szeptember… nagy izgalommal vártuk, mert a barátom tagi bikáját a rengeteg vadászat és izgalom ellenére nem sikerült terítékre hozni. 

Haverom mindig mosolygós, a csüggedést az arcán szinte egyszer sem láttam, nyoma se volt. – Nem baj barátom,majd jövőre. – mondta és vígan kezet ráztunk, beült autójába és elhajtott.

A napok gyorsan peregtek, hamar eltelt egy év. A sors újra adta az esélyt, idén is engedélyezték neki a bika kilövését egész éves munkájáért. Izgatottan érkezett:  – Gyere barátom idén meglesz a bika. -biztatott engem meg saját magát is. Heteken át jártuk a jobbnál jobb bőgő helyeket de semmi eredménnyel. Barátom töretlenül jött, vidáman, türelmesen, kitartóan.

Aztán mintha csoda történt volna egy estén, kijött egy lőhető bika pont Neki való, de aztán a szerencse az utolsó pillanatban mégis elhagyott minket. Barátom szavait sosem feledve mondta: nem baj majd legközelebb. – Telt az idő. Ő lassan kimaradozott, ha mégis jött akkor is lábfájásra panaszkodott, sajnos oly mértékűre, hogy már képtelenek voltunk menni a bika után. Ő ismét csak azt hajtogatta: -nem baj, majd később, más nem jövőre. – Eltelt egy hónap, semmit sem hallottam felőle. Érdeklődésem után tudtuk meg, hogy kórházban fekszik. Meglátogattam, beszélgettünk. A mindig vidám barátom arcán könnyek csordultak, szavai elcsuklottak, sírni kezdett. – Mi lesz Velem? – kérdezi halkan megtörve. Válaszolni nem tudtam. Csak csendben oda súgtam könnyeimmel küszködve: – Majd szeptemberben meglőjük a bikát! – Majd mindketten némán sírtunk. Ha kell ágyastul viszem ki és lövi meg a bikát amire évek óta vár.

Ne adjátok fel barátaim lesz szeptember!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.