Hírek és események

Vadászunk – minden egy helyen, ami vadászattal kapcsolatos

Egy oldal, ahol mindent megtalálsz a vadászattal kapcsolatban. A vadászok mindennapjaiba tekinthetnek be az érdeklődők a fotók, érdekességek, hírek és a történeteken keresztül. A Vadászunk közösségi oldal szerkesztőjével beszélgettem…

Jelenleg hányan szerkesztitek?

A Vadászunk oldalt, egy személyben én hoztam létre, aztán ketten is felajánlották segítségüket és segítettek is, de később egyéb elfoglaltságuk miatt abba maradt a közös munka. Így egyedül igyekszem helyt állni szinte a kezdetek óta.

Mióta működik?

2016. július 14.-én indult el.

Milyen feladataid adódnak az oldal tartalom gyűjtése során?

Az én feladatom a kapcsolattartás. A feltöltött képekhez engedélyt kérek a tulajdonostól, amennyiben felkutatható a kiléte. A Google által talált képeknél nyilván ez nem megoldható. Nagy kutatómunkát igényel, ha egy-egy kép mellé információt is szeretnék közölni.

Mennyit változott a koncepció az indulás óta?

Induláskor az volt a terv, hogy egy olyan site-ot hozok létre, ahol a vadászok megmutathatják eredményeiket. Nem csak a trófeákra gondoltam, akár egy etető megépítését is szívesen feltölteném, de ilyet nem küldenek, vagy csak keveset. Ha valamivel nem jutok dűlőre gyakran feltöltöm egy kérdés formájában, hogy kinek mi a véleménye róla, ez végül is egy újdonság korábban nem volt jellemző. Aztán eszembe jutott, hogy kellene egy kis pluszt adni a követőknek, így elindult néhány játék is az oldalon.

Van esetleg valami konkrét cél az oldal szerkesztésében?

Kedvtelésből csinálom.

Vadászaton belül milyen témákkal találkozhatnak az érdeklődők?

Mindennel, ami vadászattal kapcsolatos. A fegyver vásárlástól, a trófeabírálaton keresztül a lesépítésig mindennel.

Vannak esetleg támogatók?

Konkrétan senki sem tette le mellettem a cégtábláját, hogy képviseljük egymást, de igen hangzatos nevekkel csináltunk közös játékokat, ami azt hiszem egyfajta támogatottság is.

Más oldalakkal alakítottatok ki esetleg együttműködést, vagy tervben van?

Én még nem kerestem meg senkit hasonló oldalak közül. Egy-egy zárt csoport tett lépéseket az együttműködés felé. Nyitott vagyok bárkivel való közös munkára.

Milyen további tervek vannak az oldallal?

A régi medrében folyik tovább a munka, viszont elképzelhető a folyó szabályozása.

Köszönöm szépen a válaszokat és további sikereket kívánok!

Bővebb infót az oldallal kapcsolatban itt találtok:

https://www.facebook.com/vadaszunk.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük