vadász konyha

Vörösboros vadpörkölt másképp

Vörösboros vadpörkölt elkészítése, szarvas-őz vagy vaddisznócombból, lapockából másképp.4.0.1

Hozzávalók:

  • 80 dkg kicsontozott őz- szarvas- vagy vaddisznócomb (lehet lapocka is),
  • só,
  • 6-8 dkg füstölt szalonna,
  • 2-3 evőkanál olaj (lehet zsír is),
  • 1 nagyobb vöröshagyma,
  • csipetnyi őrölt fekete bors,
  • 1 csapott evőkanál jóféle pirospaprika,
  • 1-1 zöldpaprika és paradicsom,
  • fél kiskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista,
  • 2-3 szem boróka,
  • 1-2 szegfűbors,
  • 2 dl vörösbor

Elkészítés:

1. A húst 2×2 centis kockákra vágjuk. 1 kiskanál sóval bedörzsöljük, letakarva éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. 2. A szalonnát apró kockákra vágjuk, egy lábasba vagy bográcsba szórjuk, az olajat ráöntjük, és közepesen erős tűz fölött a zsírját kiolvasztjuk. A megtisztított, finomra aprított hagymával 7-8 percig tovább pirítjuk. Hozzáadjuk a húst, keverve-rázogatva fehéredésig sütjük. Kissé megsózzuk, őrölt borssal meg a fele pirospaprikával fűszerezzük. Elkeverjük, kb. 2 decinyi vizet öntünk rá, lefödve, kis lángon párolni kezdjük.3. A paprikát kicsumázzuk, a paradicsom szárát kimetsszük, mindkettő húsát apróra vágjuk és a készülő pörköltbe rakjuk. Néhány percnyi forralás után hozzáadjuk a Piros Aranyat, a borókát, a szegfűszeget. A húst végig rövid lében kb. 2 óra alatt puhára pároljuk. Elfövő levét eleinte vízzel, félidőben borral, a végén ismét vízzel pótoljuk. 15-20 perccel azelőtt, hogy elkészülne, a tűzről lehúzzuk és megvárjuk, hogy a zsír a tetején kiüljön. A maradék pirospaprikát beleszórjuk, hagyjuk, hogy a zsiradék beigya, a tűzre visszatesszük 4. Többször belekeverve megfőzzük, ha kell utánasózzuk, fűszerezzük.

Jó tanács
– A pörkölt ízét 1-2 evőkanál csipkebogyó – vagy áfonyalekvárral még különlegesebbé tehetjük.

4 főre
Elkészítési idő: 2,5 óra + érlelés
Egy adag: 555 kcal

Jó étvágyat kívánunk! 

One thought on “Vörösboros vadpörkölt másképp

Hozzászólás a(z) Admin2 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük