Az idei farkasvadászati idény kezdete, vagyis november 1. óta 11 farkast lőttek ki a Tátrai Nemzeti Park külső védelmi övezetében.
Bár ez a tevékenység teljesen legális, a nemzeti park illetékesei szerint ez túl nagy veszteség ezen az adott területen. „Nem örülünk ennek, mivel ez jelentős hatással van a Tátrában élő farkas populációra. Az igazgatóság szeretné elérni, hogy véglegesen megszüntessék a vadon élő farkasok kilövését a nemzeti park teljes területén, beleértve a külső védelmi övezetet is, ezzel együtt több természetvédelmi szervezet is nulla kvótát követel a farkasvadászatra Szlovákiában
A ragadozó farkas őshonos állat a Tátrában, az igazgatóság szerint jelenléte és tevékenysége megakadályozza a patás állatok koncentrációját, ezáltal közvetett módon csökkentve a fiatal erdőállományokban és a mezőgazdasági területeken általuk okozott nagymértékű károkat. Nem kevésbé elhanyagolható jelentőségű, hogy más ragadozó fajok és ragadozó madarak táplálkoznak a farkasok zsákmányával. A Tátra Nemzeti Park tényleges területe európai jelentőségű terület, ahol a farkas szintén védelem alatt áll, ami azt jelenti, hogy egész évben védett faj.
Forrás és a teljes cikk itt olvasható: http://www.magas-tatra.info/2020/02/az-idei-szezonban-30-farkas-kiloveset.html?fbclid=IwAR2I9OdgCv6AAsmoaSxy_dAqg8J39EPQPUMgjLs2uJVwpbO-vbcB4P6mZls
Kép forrása: 24.hu