Szeptember hónapot írtunk, a bőgés már javában zajlott. Ebben az időszakban szarvasvadászok tömkelege sorakozik a beírókönyv előtt a hőn áhított hely elfoglalásáért. Mi is útnak indultunk édesapámmal, hisz a mi szívünk is nagyot dobban az erdők királyáért. Megérkezvén a vadászházhoz beírtunk aztán gyorsan irány a terület. Mindketten elhelyezkedtünk, és vártuk Diána Csodaszarvasát. Talán negyed órát ültem a lesen mikor a szomszéd területen megpillantottam egy magányos bikát kiváltani egy fiatalos állományból. Mondanom sem kell a pulzusom hirtelen emelkedni kezdett. A távolság nagy volt, és ellenkező irányba haladt nem felém.
Kicsit vacilláltam, de aztán mégis elkezdtem bőgni, először nem reagált, de aztán felkapta a fejét és szépen komótosan irányt váltott. A táv sok volt, 380 méter, nem bíztam benne, hogy terítékre tudom hozni. A bika csak jött, viszont tarvad sehol. Akkor annyira nem is izgatott a tarvadak hiánya, hisz egy cél lebegett a szemem előtt „a bika”. Mikor már csak 130 méter volt köztünk, bőgni kezdett ő is, és onnantól kezdve folyamatos volt a „párbeszéd” köztünk. Már átlépte a határt, ekkor már annyira dobogott a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
Majd egyszer csak eltűnt a látómezőmből, belépett egy ligetfoltba. Újra felvettem a kürtöt és bőgtem hozzá, aztán egyszer csak hatalmas robajra lettem figyelmes. Gallyak és ágak törtek. Felbőszülve rontott ki a ligetből és megállás nélkül közeledett a lesem felé. 50 méterre állt meg előttem, remegett minden egyes porcikám. Gyönyörű szépen megmutatta magát, kiválóan el tudtam bírálni. Aztán megszületett a döntés, ez egy jó bika. A következő pillanatban a szálkereszt már a lapockáján pihent, aztán egyszer csak egy nagy robbanás, a lövedék útnak indult és süvítve szelte át a lápos rét párás levegőjét, majd a nagy test a földre hullott.
Csodálatos élmény volt, a trófea súlya 6.76 kg volt.
Írta:
Komáromi Kornél