Hajnalban egy kisebb felhőszakadás áztatta el Aszalót és környékét. Először nem is hittem a fülemnek, ahogy Bálint kicsit szomorkásan tájékoztatott erről. Attól féltem, hogy ezzel a vadászatunkat is elmosta az eső, de szerencsére ez nem állt fent, mert délután és kora este is elég jó idő volt.
Július 9-e volt. Tudtam, hogy számomra ez egy maradandó élmény lesz. 7 óra felé összepakoltunk egy nagy zöld hátizsákba és mikor többször leellenőriztünk mindent beültünk az autóba és elindultunk a vadászházhoz, a vadászháznál a kötelező beiratkozást követően gyalogosan indultunk hárman a területre. Egy riadt őz szalad el mellettünk. Annyira gyorsan történt, hogy én csak a vadtól megmozdult növényzetet láttam. Gondoltam már ez jó jel lehet, nem maradunk semmilyen élmény nélkül. Vegyes érzések csapongtak bennem, lelkes voltam és bíztam benne, hogy nem fog eredménytelenül eltelni az este. Ahogy haladtunk Bálint és édesapja vadásztörténetekkel szórakoztatott, amelyek örök élményként maradnak meg számomra. Egész úton azon gondolkodtam -vajon mit fogunk látni? Sikeres lesz -e a mai vadászat –. Mondhatom azt is, hogy eléggé kavarogtak bennem a gondolataim éreztem az adrenalint a testembe és a levegőben, bíztam az eredményességben. Áttértünk egy földútra, majd jobbra kanyarodva egy újabb agyagos mezőgazdasági út következett. Az útnál kétoldalt szúrós kökénybokor nőtt ezután következett egy kisebb akácos, amit egy napraforgó tábla követett, újabb kisebb emelkedő következett. Az akácosban a fű ki volt feküdve és vadváltók is elég sűrűn helyezkedtek. Már nem messze jártunk, egy búzaföld szélén volt a lesünk, felérve leterítettük pokrócot majd elhelyezkedtünk, hárman is kényelmesen elfértünk, én végül is középen foglaltam helyet.
Leginkább a táj szépségével és a cikázó gondolataimmal voltam elfoglalva. -Vajon lövünk-e valamit? Látunk-e olyan bakot, amelyet terítékre hozhatunk?- Izgatottan pásztáztam végig a búzatáblát, majd a baloldalon hosszan elnyúló kökényest, és a kukoricát, de egyelőre nyugalom és csend töltött meg mindent. Imitt, amott egy-egy száraz növény lógott bele a látókörünkbe így ezek kicsit megvicceltek. Előttünk egy még learatásra váró aranyló búzatábla terült el, mögöttünk egy nagy kukoricás nem messze egy kis kökényes bozót. Jobbra, pedig a vadnak védelmet adó akácos.
Sötétedni kezdett, aztán néha egy-egy villám cikázott át az egén. Kicsit elkeseredtem, hogy a közelgő eső még megzavarhatja a mi kis vadászatunkat. Ültünk az alkonyi csendben. A nap ezernyi színre festette az égalját. Jöttek mentek a felhők, a nap is lassan meghajtotta fejét majd eltűnt a horizontról. Már majdnem besötétedett, mikor egy őzbak ballagott ki észrevétlenül az akácos rejtekéből teljesen hangtalanul, így csak azt láttuk már mikor az agancsa kiemelkedett a búzakalászok közül és eltűnt a sötétségben. A vad útját távcsővel figyeltük. Sajnos a lengedező szél nem volt a segítségünkre, mert egyszer szemből aztán, pedig a hátunk mögül fújt.
Újabb csendesebb időszak jött, a tücskök is rázendítettek az esti nótájukra. Semmi más zaj nem zavarta meg az estét. Várakoztunk csendben közben a csillagok és hold is megjelentek. Bálint édesapja körbe világított, hogy esetleg látunk-e a közelben valamit, mivel a szélben nem nagyon hallottunk semmit, de sajnos egyetlen egy csillogó szempárt sem láttunk a közelben. Pár perc elteltével Bálint ujjával jelezte, hogy a hátunk mögött valami mozog a kukoricásban… disznó lehetett, de ez csak egy néhány másodpercig tartott aztán újabb nyugalom köszöntött be. A les melletti kökényesből nagy hangzavart csapva érkezett valami, a csörtetése alapján én vaddisznóra gondoltam, de mikor Bálint édesapja oda világított a lámpával akkor láttuk, hogy csak egy aprócska lompos farkú róka indult az éjjeli vadászatára. Jót mosolyogtam rajta. Eltelt megint egy kis idő és egy őz lépdelt ki kecsesen a búzatábla felé. Fejét nem idegesen, hanem a távolt kémlelve néha felemelte majd újra legelni kezdett csendben, nyugodtan ballagott be búzatáblába. Nyolc órától ültünk a lesen nem is tűnt fel, hogy az idő gyorsan telt. Fél 12 volt mikor úgy döntöttünk, hogy elindulunk haza. Összefoglalva az estét nagyon jó hangulatban telt és a látottak felértek azzal, mintha egy ”afrikai vadászaton” vettem volna részt. Jó pár évvel ezelőtt voltam utoljára vadászni olyan 10 éves lehettem vagy még annyi sem, de akkor igazából gyerekként inkább az maradt meg, hogy nem lehetett beszélgetni, de most valahogy annyira nyugtató volt a csend és türelemmel vártam, hogy mi lesz az, amit Diána a vadászat istennője felkínál majd nekünk. Eredménytelenül zártuk a vadászatot, de így is elmondtam, hogy számomra nagy élményt volt az, hogy gyermeki kíváncsisággal vártam azt, hogy mivel találkozunk majd a csendes éjszakában. Bízom abban, hogy ez este nem valaminek a vége volt, hanem inkább valami újnak a folytatása és még lehetőségem lesz arra, hogy részt vegyek további vadászatokon.
