Az utánkeresésről általában a vérebek jutnak eszünkbe, pedig jóval több kutyát is használnak ilyen célra. Többek között tacskókat is. Horváth Dániellel beszélgettem a tacskóval való utánkeresésről.
Mikor érdemes tacskókat használni utánkeresésre?
A tacskó egy sokoldalú vadászkutya, bár a tenyésztésük során ezt sokan elfelejtik, és házi kedvencé alacsonyítják, előtérbe helyezve a küllemi szempontokat. Egyes kiállítási küllembírókat egyenesen megdöbbent, ha valaki vadászkutyaként kezeli a tacskót, pedig a tacskó a vadászat több területén is jól dolgozik. Ha a testi adottságai nem is tökéletesen teszik alkalmassá mindenre, az eszével, konok kitartásával mindenképp kitűnik. Jómagam csak a sebzett vad keresésére használom őket, ahol tökéletesen megállják a helyüket.
Te mióta foglalkozol velük?
Nyolc évvel ezelőtt, nyolc hetes korában került hozzám Soma tacskóm. Darázzsal, a fiával pedig születésétől kezdve foglalkozok, azaz két éve.
Miért pont a tacskókat választottad?
A tacskó kis helyen is elfér, nagyon tanulékony fajta, ezért első vadászkutyának ideális választás lehet. Gyerekkoromban volt már egy tacskóm, akivel igen jó barátságot ápoltunk, így nem is volt kérdéses, hogy amint a körülmények lehetővé teszik, vásárolok egy tacskókölyköt, akivel aztán együtt fogunk vadászni.
Milyen szerepet tölthet be egy tacskó a vadászatban?
Egy tacskó tartása nem jelent különösebb erőfeszítést. Akár egy panellakásban is jól megvan, ha a mozgásigénye egyébként rendszeresen ki van elégítve. Kis segítséggel jó vadászkutya nevelhető belőle, és hű társként kíséri el a gazdáját a lesvadászatokra, de akár még cserkelni is lehet vele. A lövés után, ha a vad nem marad helyben, azonnali kontroll lehetőséget és bizonyos megnyugvást adhat a jelenléte. Egyszerűbb esetekben, amikor nincs vér, de a vad talán csak néhány méterre fekszik dermedten a sűrűben, nagy szolgálatot tehet. Rengeteg vad veszik el ugyanis még manapság is, ami szerintem nem helyénvaló dolog. Egy a fontos, tudnunk kell, hogy mire képes, illetve mire vagyunk képesek együtt, mert egy rutintalan kutya és rutintalan vezetője néha több kárt okoz, mint hasznot. Ha kétséges a keresés kimenetele, hívjunk tapasztalt kutyavezetőt.
Milyen gyakorlatokkal tanulnak a kutyák?
Az utánkeresést nem lehet túl sokféleképpen tanítani. A kutyák – ragadozó mivoltukból kifolyólag – ösztönösen követik a vadat. A tacskókat ugyanúgy, mint a többi vadászkutyát, egyszerű gyakorlatokkal (etetővonszalék, vonszalék, csapacipős csapa), de nagyon sok gyakorlással lehet jó utánkereső kutyává nevelni, azaz bevezetni. Talán annyit elmondhatunk, hogy a tacskó viszonylag könnyen tanulja meg az alapokat, ha kellően motivált. A mesterséges vércsapa készítéshez használt szarvasláb iránt általában erős vonzalmat érez, úgyhogy ezzel ritkán van baj.
Meddig tart ezeknek a kutyáknak az oktatása?
Bár a tacskó gyorsan tanul, nem érdemes kapkodni, testileg és szellemileg is ki kell fejlődnie. Szerintem két év gyakorlás kell ahhoz, hogy a kutyánk megbízhatóan keressen. Ez nem jelenti azt, hogy ezen a két éven belül már ne bízhatnánk rá egyszerűbb utánkereséseket, főként akkor, ha azt egy tapasztalt kutya kontrollja mellett tehetjük. A kínálkozó lehetőségeket nem szabad elmulasztani, csak tudni kell, hogy épp hol a határ, mire képes az ifjú tacskó.
Milyen vizsgákon kell átesni egy kutyának, hogy hivatalosan is dolgozhasson?
A jelenlegi szabályok szerint a vadászati alkalmassági vizsgát (vércsapa VAV) kell teljesíteni egy tacskónak ahhoz, hogy hivatalosan is kereshesse a megsebzett vadat. Egy jól bevezetett tacskónak ez a vizsga nem jelent problémát, ugyanakkor a vizsga teljesítése még korántsem jelenti azt, hogy a kutya mindenre készen áll. Csak egy minimális garancia ez. Szerintem elvárható dolog, hogy legalább egy 24 órás, 1000 méteres mesterséges csapát ki tudjon dolgozni a kutya. Arra viszont ügyelni kell, hogy miután belekóstol a jóba, vagyis megtalál néhány vadat, már nagyon nehéz rávenni erre. Lehet, hogy tudja, képes is rá, de nem fogja érdekelni többé a mesterséges csapa, hiszen az első métereken nyilvánvalóvá válik számára, hogy megint csak „játékról” van szó.
Van esetleg a kutyáknak bizonyos korhatár, ami után „nyugdíjazzák” őket?
Szerintem ez egyed függő, illetve az is számít, hogy mennyit dolgozott az addigi élete során. Ha azt látjuk, hogy lassul, kevésbé bírja a tempót, mint korábban, akkor érdemes kímélni. Soma tacskóm nyolc éves. Az utóbbi időben több komoly afférja és balesete volt vaddisznók keresése során. Őt most már pihentetem, csak a legritkább esetben, kontrollként veszem igénybe a segítségét – hiszen a rutinja nagy, nagyon megbízhatóan csapáz még mindig. A gerince viszont már nem tökéletes – ami sajnos jellemző a tacskókra – ezért a hajsza kizárt. Vadásznia viszont kell, hiszen az az élete.
Tudnál említeni egy emlékezetes vagy éppen szomorú hangvételű utánkeresési történetet?
Erről rengeteget tudnék mesélni. Szívesen emlékszek vissza arra a gímbika keresésre, ami egy vadaskertben folyt. A jelenlévő két tapasztalt véreb és vezetője feladta a bika keresését, én akkor kértem még egy lehetőséget, és Soma elvezetett oda, ahol a vad kiugrott a kerítésen. Semmi csapajel nem volt, csak ült és nézett kifelé. Kiraktam hát és kimásztam én is. Aki vezetett már kutyát, az tudja, hogy ilyenkor mit jelent a szederlevélen néhány méterrel odébb megcsillanó vércsepp. Természetesen a józan ész azt diktálta, hogy odahívjam a többieket, így aztán egy szép hajszával és állítással végződött a keresés, ahol a két véreb és Soma táncolták körbe a mellső lábon lőtt gímet, s a vad terítékre is került.
Egy másik alkalommal Soma, aki különben mindig körültekintő és óvatos, bátorságáról és hűségéről tett tanúbizonyságot. Egy nekünk támadó kisebb kant többször elhibáztam, a fegyver kiürült. Soma közénk ugrott, mielőtt a kan elért volna. Erre az derékon ragadta és a földön kezdte gyötörni. A vezeték szerencsére rajta maradt a tacskón, így annál fogva kirántottam a disznó szájából, ami aztán engem vett célba. Két fülét megragadva sikerült a földre dönteni, miközben Soma is oroszlánként küzdött vele. Végül a tőrömmel tudtam véget vetni a vad szenvedésének. Soma egy karcolással megúszta és még aznap délután egy hajszás kereséssel egy szarvast is terítékre hoztunk, ahol egy fiatal vérebet és vezetőjét is lehetőséghez tudtuk juttatni.
Milyen hátráltató tényezők fordulhatnak az utánkeresés során?
A sebző vadász, sok esetben a hivatásos vadász is, gyakran követnek el hibákat. Csak néhány jellemző dolog: nem jelölik meg a rálövés helyét, összetiporják a vad elugrásának környékét, mindenfelé széthordva a sebzett vad szagát, felkeltik a sebágyban megbúvó vadat, ami így világgá megy, rosszabb esetben ezt egy tapasztalatlan kutyával teszik, amit sokszor el is titkolnak, csak a nyomokat látva derül ki.
Milyen hosszú lehet egy utánkeresés?
Ez változó. Előfordul néhány méteres utánkeresés, ahol szinte meg sem feszül a vezeték, máris a dermedt vadnál vagyunk. Máskor meg kilométereket menetelünk, mire a keresett vadhoz érünk, és akkor még következhet a hajsza, ami a vad sebétől és állapotától függően szintén lehet egészen rövid, vagy kilométerekre nyúlóan hosszú is. Soma és Darázs tacskómmal is volt 10 kilométeren felüli keresésünk, illetve hajszánk is.
Mennyi ideig érdemes követni a nyomokat?
Azt mondom, hogy ameddig a kutya akarja, és az ember bírja, addig követni kell. A keresés során viszont vannak bizonyos jelek, amik arra utalhatnak, hogy a keresett vad nem beteg, sérülése csak felületes és minimális esélye van a kézre kerítésének. Olyankor mérlegelni kell, hiszen egy hosszú keresés és hajsza akár a kutya életét is veszélyeztetheti, mert egy jó vadászkutya addig megy a vad után, amíg csak a lába viszi, amíg ki nem merül teljesen.
Köszönöm szépen a válaszaidat és további sikereket kívánok neked!
További információkat találtok itt:
http://www.mons-bellator-kennel.hu/