Egy szép délután kiültem egy erdőben lévő tisztásra őzsutára. Jóval sötétedés előtt kimentem, hogy időben ott legyek. A kis székemen ültem és lőbot volt nálam. Az erdő szélében volt egy etető amit sűrűn látogattak a vadak ezért jó eséllyel számíthattam a jelenlétükre. Szép csendes idő volt szinte semmit nem lehetett hallani. Széljárás sem volt. Még világosban láttam 2 őzet. Ebből az egyik egy fiatal bak volt a másik egy suta. Bent voltak a sűrűben ezért nem bántottam őket. Már kezdett sötétedni amikor kijöttek a tisztásra. Rákészültem a lövésre. Megvártam amíg a suta szépen beállt oldal irányba. Lapockára céloztam, körülbelül 80 méterre lehetett. Visszatartottam a lélegzetem aztán elhúztam az elsütőbillentyűt. Nagy meglepődésemre csak egy kis csattanás hallatszott. Egy pillanat alatt rájöttem hogy cső alatt volt a lőszer! Az ütőszeg üres csattanásától bezengett az egész tisztás. A suta egyből felém nézett, pontosan nem tudta, hogy hol vagyok, de hangos riasztással elkezdett futni az ellenkező irányba, az erdő felé. Futás közbe néha megállt visszafordult egy pillanatra aztán futott tovább, majd eltűnt a sűrűben. Arra még lett volna időm, hogy csőre töltsek és leadjak egy lövést, de inkább hagytam elmenni. Valószínű az csak egy elkapkodott lövés lett volna azt meg semmiképp sem akartam, hogy véletlen megsebezzem! Azt gondoltam hogy ez így volt megírva és ez így volt szép. Egy fél óra után mentem is haza, mert rám sötétedett. Másnap délután újra szerencsét próbáltam. Autóval jártam a területet amikor messziről észrevettem egy nagyjából 20 egyedből álló rudlit, egy fasor mellett. Leraktam a kocsit a fasor végében és a fasor túl oldaláról becserkeltem őket. 100 méternél nem mertem közelebb menni hozzájuk mert minden neszre felfigyeltek. Megint csak lőbot volt nálam. Kiválasztottam a számomra megfelelő sutát és célba vettem. A megfelelő pillanatban elengedtem a lövést. A suta a hátsó két lábával hátra rúgott majd pár lépés után elfeküdt. A lövés pont oda ment ahova szerettem volna. A látottak alapján nagy megkönnyebbüléssel vállamra akasztottam a fegyverem, majd birtokba vettem a vadat. Végül pedig megadtam a neki járó tiszteletet.
Írta:
Török Dávid