A történet egy októberi hűvös napon kezdődik. Maga a történet is érdekes, mert egy véletlenben folytán jutottam ahhoz a lehetőséghez, hogy elejthessem életem első gímbikáját. Ami nem is akármilyen lett.
Homokmégyi Dózsa Vt. Vadászházától indultunk és úton voltunk kb. 2 perce, amikor is megcsörrent vadőrünknek Zsoltinak a telefonja és szólt az egyik gazda:
-Éppen kukoricát aratunk és találtunk egy benne egy sérült szarvasbikát! – hallatszott a telefonban.
Tárcsázza a másik vadőr… szólni akart neki, ha arra járnak nézzék már milyen lehet az a bika. Többször is hívta, de nem tudta elérni.
Türelmesen vártunk, hogy mi lesz ebből. Ekkor Zsolti felém fordult. Itt jön az én szerencsém a dologba, mivel nem vette fel a telefont ezért mondta:
-Találtak egy bikát, ahol a kukoricát aratják. Visszamegyünk megnézzük. Még az is lehet, neked is jó lesz!
Nem ellenkeztem vele.
Egy valóban tengernyi nagyságú kukoricatábla várt minket.
A munkásokkal egyeztettünk, akik elmondták, hogy alig akar elmenni a kombájn elől és láthatóan nem egészséges.
A munkásoktól szerzett információk után felszálltam az betakarítógépre és elindultunk a kukorica tábla közepe felé, mert az állat itt vágott keresztül. Ahogy haladtunk én láttam meg elsőként a gyönyörű és fenséges vadat. Remegni kezdett a kezem és lábam én láttam meg elsőnek, ahogy a létrán álltam. 10 perces követés után megálltunk. Vártam, hogy tiszta cél lássak, de annyira izgultam, hogy a kezem is remegett egy kicsit és kombájn is imbolygott. Elindítottam az első golyót ez után még lépett párat, de 20 méter után lefeküdt, betáraztam és indult is a következő golyó ezzel sikerült terítékre hoznom.
Lemásztam és odasétáltunk… a szívem végig hevesem kalapált. Egyszerre voltam boldog és szomorú. Szerencsésnek éreztem magam, hogy aznapi történetek változásával én hozhattam terítékre ezt gímbikát. Csendben kalapunkat levéve megadtuk neki a végtiszteletet.
Írta:
Kiss Tamás Antal
