Pontosan két évvel ezelőtt a Balatonendrédi Hubertus Vt. – ahol tag vagyok – vadászbált rendezett, ahol a tombola fődíja egy korlátlan súlyú őzbak kilövés volt. Szerencsére ezt én nyertemt meg.
Nagyon örültem a lehetőségnek. Elhatároztam, hogy megkeresem a terület legnagyobb bakját, ami a végén sikerült is. A nyár elején, júniusban kezdtem kijárni a területre, hogy megtaláljam… de az ott töltött harmatos hajnalok, szikrázó napfelkeltés reggelek és meleg délutánok alatt nem jött a vad, amelyre vártam. Július 27-én hajnali fotózással egybekötött cserkelésen láttam meg, kb. olyan négyszáz méterről a bakot. Aznap még délután is kimentem, mert kíváncsi voltam, hogy tartja-e a helyét a kiszemelt vad. Ugyanoda váltott vissza, pont ugyanoda, ahova reggel is. Ez a terület egy régi gyümölcsös a balatanendrédi határában. Következő nap hajnalban elmentem a beírókönyvhöz, beírtam a körzetet, és azt, hogy őzbak vadászatra megyek. Még sötétség honolt mindenhol, amikor kiértem a területre, leültem a kiszemelt kökénybokor alá és vártam, hogy jöjjön a bak. Négy kisebb bak is előjött a síp hangjára, de az „én nagy bakom” sehol, pedig reménykedtem benne, hogy egyszer megpillantom őt. Nem adtam fel, és a következő hajnalban újra kimentem, de ekkor már megkértem édesapámat, hogy kísérjen el, mint tapasztaltabb vadász. Kíváncsi voltam az ő véleményére, hogy mit mond a bakról. Eljött a másnap reggel egy kicsit elidőztünk, ezért később értünk ki a terepre. Gyalogosan mentünk a Bazsó tanyához, így emlegetjük mi a régi gyümölcsöst. Amint letekintettünk a völgybe a bak már ott várt minket, de nem figyelt ránk, mert egy sutával volt elfoglalva Sajnos a szél ellenünk dolgozott, így kerülnünk kellett, nehogy megérezzen minket. A gyümölcsöshöz értünk, és azt láttuk, hogy a suta a búzatarlón tartózkodik, de a baknak nyomát sem leltük. Nem volt mit tenni, várnunk kellett. Jó néhány percig türelmesen várakoztunk, aztán arra lettünk figyelmesek, hogy a kinézett bakom kerget egy fiatalabb bakot. Ekkor édesapám megjegyezte, hogy nagyon jól választottam.
– Jó ez a bak nagyon! – mondta elégedetten.
Úgy éreztem, hogy eljött az én időm. Körülbelül száz méterre lehetett tőlem, mikor célba vettem, de amikor elsütöttem volna a Zastavát, megint elindult a kis bak után. Újra megállt, de lőni nem tudtam, mert pár faág belógott, és nem láttam tisztán a célt. Három lépést mentem jobbra, és ott az ágak rejtekében találtam egy jó tizenöt-húsz centi átmérőjű kört, ahol tisztán kiláttam, ráadásul a bak keresztbe fordulva állt előttem nyolcvan méterre. A bak a lövés után egyből tűzberogyott. Amíg én lesétáltam az elejtett bakhoz, addig édesapám a kocsiért ment. Mire visszaért a köd leszállt, július 29-én 07:00 óra körül. A terítékre került vadnak kalapemeléssel adtuk meg a tiszteletet. Elkészítettük a sebtöretet, amely a találat helyére került, és elhelyeztük a bak szájában az utolsó falatot. Majd édesapám átnyújtotta a kalaptöretet, melyet a kalapomra tűztem. Ez után készült egy szép teríték fotó. Elmondhatom, hogy amióta vadászom, eddig ez volt a legnagyobb bakom, amely maradandó élményt nyújtott a kint töltött eseménytelen, várakozással és türelemmel teli napszakok miatt, melyek végül is meghozták eredményüket.
A trófeáról:
nagykoponyával 494g 113,9CIC bronzérem
Írta:
Teplán László
