Elmegy lassan a berek, az erdő
El a nádas, a tél, a nyár.
A hegy, a völgy, a nappal és az éjjel
A szemem látta egész határ.
Elmegy? Talán mégsem egészen,
Meglátom tán az örök vízen,
Hiszen a Szépség maga az Isten.
S lelkemben ott lesz: hiszem, hiszem.
Fekete István – Búcsú
2017.február 28. Ez a nap nagyon sok vadász számára fekete betűs gyásznap lett. Amely egy életre beleégett az emlékezetbe. Ezzel a nappal számtalan vadásztársaság megszűnt és helyette sok új alakult. Sok vadásztársnak ez a nap volt az utolsó, hogy fegyverét vállára akasztotta és a beírókönyvbe a legkedvesebb helyét írta be. Még egyszer utoljára végigjárta a jól ismert utat, azt a 10 év alatt kitaposott ösvényt, melyhez oly sok emlék kötődik… Még egyszer…csak még egyszer megcsodálta a gyönyörű naplementét, a lesen hallgatta az erdő ébredését, eggyé vált a csenddel, érezte a lágy szellő simogatását, gyönyörködött a csillagokban, és visszaemlékezett az eltelt évekre. A holdvilágos éjjelen egy életre megköttetett vadászbarátságokra, az első elejtett vadra, Diana és Szent Hubertusz kegyességére… Az öreg vadász hazaérve szögre akasztotta fegyverét és könnyes szemmel, fájó szívvel, gombóccal a torkában gondot, vissza az elmúlt évekre melyek örökre megmaradnak a vadászember szívében és emlékezetében… Mert az átélt élményeket senki sem veheti el tőlünk. Ezzel a nappal egy szakasz lezárult, valami vége tért és egyben létrejött valami, valami új kezdete…Búcsúzunk a vadászhagyományainkat ápoló és átadó öreg vadászainktól és bízunk abban, hogy a fiatal nemzedék is továbbadja a vadászat hagyományát a jövő generációja számára. Üdv a VADÁSZNAK!