Heti Top 7 idézet XXIII.rész

Ebben a posztban összegyűjtöttük nektek a hét legszebb idézeteit. Jó szórakozást kívánunk!

   1. A magány is – mint minden más – csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar. /Fekete István/

2. Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak. /Wass Albert/3. A gólyahír már kivirágzott a tocsogók körül, de a gólya még nem érkezett meg, ámbár mindennap várható. Egyszer majd csak feltűnnek apró fekete pontok az ég magasán, kiválik közülük egy-kettő és lassú körözéssel leereszkednek a rétre, vagy valamelyik kéményre, mintha csak tegnap mentek volna arra a tengernagy útra. Nem, a gólya nem nagyképű madár, csak a járása olyan. Ámbár ennek is megvan az értelme. Elsősorban azokkal a ménkű nagy lábakkal nem ugrálhat, mint a veréb, másodszor a méltóságteljes lépegetés közben jobban észrevenni a szöcskét, békát és egyéb aprólékot… /Fekete István/

4. A nap szinte minden órával közelebb jutott a földhöz és minden hajnalon ragyogóbb melegséggel árasztja el a világot. Sietett a tavasz, sok dolga volt és minden reggel új milliárd csíra és rügyező élet kért még fényt, párát és meleget.
Az utak sara már sehol se látszik, porban dobban a lovak lába, az útmenti árkok olvadásos, szennyes oldalait bársonypuha fű nőtte be, a rétek lágy tengerén nevet a pitypang sárga virága és szerényen mosolyog a százszorszép rózsás kis arca. /Fekete István – Gyeplő nélkül/5. …árnyékos, titkos lett az erdő. A szél csak a tetején borzong végig, és ha szét is nyitja a fák boglyás fejét, összecsukja megint, mert nem illik beleskelni más mindennapi életébe.
Ilyenkor hamvasabbak az erdők, éberebbek az éjszakák. A békamuzsika zsongása harmonikázva verődik házunk falának, és lehull a földre. Elgondolom, hogy ha e sok hang mind hangjeggyé válna reggelre, kocsival kellene elhordani a házunk mellől… /Fekete István – Barangolások/

6. Bolond idő, esős-napos tavasz,

kertben, gomblukban kis, színes virágok,
az Április egy szerelmes kamasz,
teli sóhajtja széllel a világot.
/Varró Dániel/7. Az angyalok nagyon elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó-ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment zárt szívvel, hidegen.
Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.
Aztán jött a második ember. Jött, de ő se látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán az élő, csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő-ember volt, közönyös ember. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt a második harmat az erdőn. A hajnali harmat.