2017.06.13-án egy fárasztó pörgős nap után Főnököm fiával, Tamással kimentünk vadkár elhárítani… Készülődés közepette kérdeztem, mit vegyek fel, kelleni fog a gumicsizma? Mondja nem, mert mivel eső nem volt, s lesre ülünk fel, így a kényelmesebb cipőmet választottam. A hely maga Bábonymegyer, szívemnek nagyon kedves, s csodálatos igazi somogyi dombvidék, maga a táj magával ragadó. Kiértünk a szóróra, autót ott hagytuk, és a rozs-lucerna táblában cserkeltünk a lesre… kissé kapkodtam a levegőt a nagy melegben…
Felültünk a lesre, s az elém táruló csodás táj elvarázsolt. Azt mondtam, ha nem jön semmi, már megérte ide felülni. Festeni nem lehetne szebbet… madarak csicseregnek, nyugalom van, közben csendben beszéljük át a nap történéseit. Mondja Tamás, hogy van itt két őz, akiket rendszeresen lát, köztük egy igen ígéretes bak. Nem sokkal utána mutatom, hogy ott lent a lapban megjelent valami, de mivel olyan nagy a rozs csak a hátát látjuk, felemeli a fejét, szarvas, de mire elbírálnánk, el is illan. Na, azt mondja most biztos lement a másik szóróra, lemegyünk s rácserkelünk. Mondom:”Na, végre úgy sem cserkeltem még sosem! ”Lemásztunk a lesről, elindultunk a kocsihoz vissza. Kb.:50m megtétele után meg áll előttem, s mutatja, hogy ott áll tőlünk kb.:10m-re egy idei borjú. Percekig néztük őt, s ő minket a nagy boci szemeivel. Meg volt illetődve, hogy ezek honnan jöttek s kik ezek… aztán elillant. Mi meg folytattuk utunkat az autó felé. Autóba be, átgurultunk a másik helyre, kocsit letettük, s bele vetettük magunkat a sűrűjébe. Két méter magas, aj növényzet között, mint valami dzsungel harcosok osontunk, mikor megláttunk egy kis egeret az egyik növényen csimpaszkodva velünk szemben. Szegénykém úgy megijedt, hogy szerintem kisseb szívinfartusa lett. S turbó sebességben elugrott a növényről. Utána percekig az egér reakcióján kuncogtam magamban. Átverekedtük magunkat a dzsungelben, kiértünk a kis patakhoz, ami mentén haladtunk a szóró felé. Tamás elől én mögötte, aztán az egyik patak menti fánál át keltünk a patakon. Természetesen annyi víz volt benne, hogy kénytelenek voltunk átugrani. Először Tamás ugrott, majd átadtam a puskákat, azután én ugrottam. Még szerencse, hogy meg tudtam kapaszkodni a fában, különben visszaesek, aztán meg is van a dagonyázás is ezzel a lendülettel. Oda érünk a szórónál található másik leshez, felülünk. Úgy levert a víz, hogy egyből megszabadultam a polár pulcsitól. Most az sem érdekelt, ha szétcsípnek a szúnyogok. Kicsit pillegek, közben figyelünk csendben, hátha ide jött le a szarvas. Egyszer csak jobbról látom, hogy valami csipegeti a bokrokat. Nagyon nyújtogatja a nyakát, megbököm Tamást s mutatom neki, hogy nézd ott! Azt mondja:”Ja, látom megjött egy őz! ”Nézek rá meredten, hogy tutti? Gondoltam magamban, ő jobban tudja, hisz több vadat hozott már terítékre, mint én. Ülök tovább csendben s csodálom a vadat. Egyszer csak megszólal: ”Te az nem egy szarvas? Nagyon hosszú a nyaka…” Mondom, nézd meg, ha ünő célba veszem. Azt mondja ünő. Puska a kezembe céltávcsőben nézem már. Megkérdezem, ünő, lőhetem? Azt mondja igen. Blattra teszem a szálkeresztet, s eldördül az ágyú. (A 7-es Remington a puskám, én csak Drágaságomnak hívom, nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ritka gyönyörű puskám van. Tamás csak ágyúnak hívja a kaliber miatt). Szívem a torkomban dobog, ránézek, meg van? Közben halljuk, hogy beugrott az erdőbe, nagyon töri az ágakat, pár perc s néma csend… Bólogat, hogy meg van az, jelezte a lövést. Kitárazok, az üres töltényt zsebembe teszem. Leszállunk a lesről, megbeszéljük, hol van a rálövés helye, ő elmegy a kocsiért, én meg átkelek a nádason, s ott találkozunk. Mondja, merre menjek, hogy ne merüljek el… Természetesen térdig jártam így is a sárban, úgyhogy jobban jártam volna a gumicsizmával.
Most már nem érdekel, az sem érdekelne, ha úszni kellene a mocsárban, hisz az első szarvasért mindent. Cikáznak a gondolatok a fejemben, hogy miért nem maradt helyben, elszúrtam valamit, pedig oda tettem ahova kell. Meg kell, hogy legyen. Odaérek, vért nem látok sehol… Vizek vernek, ilyen nincs, hát meglőttem pontosan, mi az, hogy nincs vér? Most én kapok szívinfartust, mint a kis egér, aztán, hogy kuncogtam rajta. Közben felhívom a bátyuskámat, hogy lehet, hogy szarvas vadász lettem, ő nyugtat, közben ideér Tamás is a kocsival. Kiszáll, azt mondja, bemegy ő keresni, mert nagyon rekettyés. Jó! Igencsak kezd sötétedni… továbbra is kavarognak az érzelmek bennem, fel alá járkálok, s agyalok… Egyszer csak kijön Tamás a másik bokor alól, ami vagy 20m-rel arrább van, hogy jól benéztük a rálövés helyét. Hozom az autót, s mosolyog… Nézek rá értetlenül, nem veszi az agyam az adást, most akkor mi van, meg van, lassan ott tartok, hogy pityergek. Rálövéstől 10m-re a diófa alatt feküdt. Mikor kihúzza s meglátom, elsírom magam…. csak sírok, megszólalni nem tudok….lehajolok hozzá, s megsimogatom a fejét, s megköszönöm neki, hogy életét adta az én boldogságomért. Rám néz Tamás: ”Te nem lőttél még szarvast? ”Válaszolni nem tudok, csak rázom a fejem s törlöm a könnyeim, örömömben a nyakába ugrok. Életem során nagyon sokszor vártam már ezt a pillanatot, leírhatatlan… Utolsó falat, töret, a végtisztességet megadva a vadnak, Tamás gratulál az első szarvas ünőm elejtéséhez, megdicsér a pontos lövésért, én megköszönöm, teríték fotókészítés, már teljesen besötétedett. Feltesszük a szarvast a platóra, majd elmegyünk a beíró könyvhöz beírni az elejtett vadat, s a krotália számát, amely a 85-ös végű. Egy kis számmisztika, hiszen 85-ben születtem s a 85-ös krotáliát kapta az első szarvasom,13-a van s nálam 13db lőszer volt…nincsenek véletlenek. Csak ülök az autóban mosolygok szóhoz sem jutok, a történtek hatása alatt vagyok,annyira,hogy a felhők fölött járok,hiába van már sötét 😉 . Visszaérünk, kizsigereljük, s a szívét akartam látni, hogy sikerült a lövésem. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy tökéletes lövést adtam le, a szíve szétnyílt, mint a tubarózsa, tehát jól céloztam. És még is elment 10m-t. Megnyugodtam… Életem egyik legszebb vadászata volt ez az életem első szarvas vadászata. Akár hányszor eszembe jut, s rá gondolok, elpityeredek, talán azért is, mert nő vagyok, de egy biztos boldog vadász vagyok, hogy Diana ilyen szép élménnyel ajándékozott meg, amiért mind neki s mind a kísérőmnek Tamásnak hálás leszek életem végéig. Csak bízhatok benne, hogy hasonló szép vadászélmények várnak még rám…
Írta: Fűrész Eszter