Különös őszi reggel volt, a nap első előbújó sugarainak hívogatására szépen lassan kinyitottam a szemem. A parányi fények hirtelen megszűntek létezni, az ezernyi napsugár helyét az égen egy habos szürke felhő vette át.
Megdörzsöltem a szemem kimásztam az ágyból és lassan, nagy nehezen az ablakomhoz lépkedtem és kitekintettem rajta. Nem hittem először a szememnek. Az őszi látkép egyszerűen megbabonázott. Csak néztem és csodáltam. A gyönyörű táj egyre közelebb vonzott magához, én nem tudtam ellen állni neki. Egy szempillantás alatt elmúlt az álmosság a szememből. Sietve felvettem a már kopott bakancsom, vállamra vettem puskám és kinyitottam az ajtót. Amint kiléptem a szél elragadott magával, és vezetett utamon. Ahogy körbe néztem mindenhol csak meztelen faágakat láttam és a földet, amelyet levelek milliói öltöztették színesbe. Eddig nem tudtam hova tartok csak most jöttem rá: az öreg tölgyeshez.
A fák már felöltötték színes ruházatukat, az erdei utakat beborította az őszi levelek sokasága. Néhol madarak kutattak eleség után. Mire észbe kaptam, már az erdő közepén álló jó öreg „Vackor” fához értem. Dobogó szívvel, tisztelegve álltam alatta és képzeletem messzire szállt. Hogy ez a fa hány őszt, telet élt már meg, mennyi daloló madárnak szolgált ínséges időkben táplálékul s az isten tudja, hogy hány magányos vadkant ért a ködös hajnal alatta. Lábam egyre beljebb és beljebb vitt, az erdő közepébe, ahogy haladtam befelé nem várt meglepetések sora ért. Az erdő mintha megelevenedett volna. Az ősz semmi formáját nem mutatta. Madarak, őzek, szarvasok kerültek a szemem elé. Óvatosan haladtam, figyeltem minden mozdulatra, nehogy egy ág roppanása megtörje ezt az idilli képet. A szarvas csapat kint legelészett a nyiladékon, a vezértehén folyamatosan figyelte a környéket, éles szemével fürkészte a tájat. Óvatosan elfoglaltam leshelyem, a többi már csak a szerencsén múlott. Leshelyemet elhagyva utam hazafelé vezetett hátam mögött hagyva az erdőt, ami minden nap újat ígér, és minden nap ad valamit, amit csak az lát, akit befogad az erdő, képes eggyé válni a széllel, a lombok susogásával.
Írta: Egykalappal.hu szerkesztősége