Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük a hét legszebb idézeteit. Indítsd pozitívan a heted!
1.Valahol csendes szóval megszólalt egy harang. A lágy hang régi karácsonyok simogató boldogságát és gyertyaillatú emlékét hozta a szívembe. Újra láttam a téli estéket, amikor a csillagok tékozló ragyogással nézték a behavazott utakat. Láttam a kacagó csilingeléssel surranó szánkókat. Láttam a kenderkóc szakállas betlehemes gyerekeket. Láttam a roskadt hátú öreg templomot. És láttam a falum kifényesedett ablakszemeit, melyek ünnepváró, békés derűvel nézték a sötétséget.
A távoli harangszó aztán elhallgatott. De a szívemben és a világ összes gyarló, de jó szándékú emberének a szívében tovább szól a harang – a jóság és szeretet muzsikája –, amely a múltat, a jelent és a jövőt összeköti, és nem hallgat el soha, soha… /Ifj. Fekete István/
2.A hideg megállt az udvarokon és hóarcával a földet nézte. Szél nem volt, a felhők vastagon, nehézkesen úsztak észak felé, és ónos szürkeségükben komorabbak voltak, mint nyáron a legfeketébb viharfelhő.
A verebek elbújtak már a zsúptetők fészkeibe, a cinkék, sármányok Isten tudja hova, csak a varjak kerengtek alacsonyan és rekedten károgtak az éjszaka elé.
Mert késő délután volt már.
A jószág álmosan kérődzött a homályos istállókban, s az emberek megálltak, amikor betették az istállóajtót és felnéztek az égre.
Hó lesz – gondolták – hó…
/Fekete István/
3.”…Távoli otthonom berkeiben most széltében durrog a puska. Potyognak a telibe talált, toronymagas fácánkakasok, fültövön lőtt nyulak hányják a hengerbócot-téli társasvadászatok ideje!” /Széchenyi Zsigmond/
4.”Jólesik az elsüllyedt, öreg utakat megjárni, a fiatalság ragyogó útjait,… és az álmokat, amelyek az örökkévalóságból jöttek oda is szállnak vissza pihenni és boldognak lenni, mint a szeretetben megfürdött emberi lélek.” /Fekete István/
5.” A tél rátelepedett a falura és ottmaradt. Az utakat lejárták a szánkók, a gyalogutakat az emberek, a mezőket pedig apró nyomokkal teleírkálták a vadak és a madarak.” / Fekete István/
6.”Már akkor szerettem egy-egy zavartalan helyen figyelgetni, céltalanul várakozni, behallgatózni a csendbe. Különösen abba a szélmentes, hóterhes, téliálmos mozdulatlanságba.” /Széchenyi Zsigmond/
7.”…csak karácsonykor állt fel a Tél a domboldalnál, körüljárta országát, hogy rend legyen ezen a napon, de aztán csak újra leült és ködöt pipált a dombtetőkre.” /Fekete István/
A bejegyzésben szereplő képeket Szabó Endre természetfotós készítette. Képek forrása: http://szaboendrefotonaploja.blogspot.hu