Az ősidőktől kezdve használ az ember kommunikációra tárgyakat és rájöttek, hogy sokkal eredményesebb lehet a mindennapi életük és a vadászatuk.
Eleinte csak kéz és hangjeleket használtak, de ezeket felváltották a természetes anyagokból készült eszközök. Összehajtott fakéreggel és tengeri csigák segítségével jeleztek egymásnak az állatok elejtése közben. Későbbiekben már a környezetükben élő vadak agyarát, szarvát alkalmazták. Sajnos ezekkel nagyon kevés hangot tudtak képezni.
XVIII. században a hadászatban jelentek meg az első kürtök. Ez segítette, hogy megfelelően kialakuljanak a vadászkürtformák. Európában először az 1850-es években vezette be a német császári udvar fővadásza Hans Heinrich Pless. A vadászkürt jelzésekkel nem csak a vadászat folyamatát és a vadászat résztvevői közötti információk áramlást oldották meg, hanem az eredményes vadejtés végén is megadták a tiszteletet. Ezek a hangok sokkal gyorsabban terjednek, mint a szóban kiadott utasítások. Szerencsére napjainkban ennek a hagyománynak egyre több fiatal követője is akad. Elsőként szólal meg a gyülekező és köszöntő ezután következik az eligazítás, majd az indulás a vadászatra. Hajtás megkezdésére és végére is külön kürthangok vannak. Több olyan vadászterület van ahol már a vadászat megkezdése előtt és a terítéknél is megszokott a kürtszó. Vadfajonként változó terítékszignálok vannak. A kürtösök a vadászatvezető háta mögött a hajtók oldalán állnak. Hagyományosan, a kürtösök kalapban a vadászok fejfedő nélkül tisztelegnek.
A vadászat zárásaként a Hallali csendül fel és legvégén az auf Wiedersehen.
A Kiskunsági Vadászkürt Egyesület fellépése a szalkszentmártoni Vadászbálon.