Mostani bejegyzésünkben egy igazán aranyos történetet osztunk meg a kedves vadásztársakkal Piros Edit tollából.
Kicsit megtréfált az éjszaka, és rövidre is sikerült, de így is nagyon kalandos volt. A hold fénye egész jól megvilágította a pusztaságot. A távolban némi mozgást érzékeltem.
Nem voltam benne biztos, hogy milyen állat lehet, ezért rácserkeltem, szinte lábujjhegyen, mert az erdők mélyén bizony sokkal hidegebb van, mint a városban, így a fagyott növények levele recsegett a lábam alatt. Már lőtávolságba kerültem, gyanús is volt, hogy nem ment arrébb az a kis termetű állat, úgyhogy biztos voltam benne, hogy nem róka, és nem borz. Már tudtam, hogy csakis nyuszi lehet. Következő léptem alatt reccsent egy faág, amire a nyuszi elfutott. Gondoltam szép…rácserkeltem egy nyuszira, és még azt is elijesztettem.
De hát ez kivel nem fordult még elő!?! Ahogy a nyuszi beszaladt a fák közé, abban a pillanatban kiváltott egy róka, s megállt egy ezred másodpercre ott, ahol a nyuszi pihent. Ezt a pici időt kihasználva már kaptam is a puskámhoz, és terítékre hoztam egy gyönyörű szép kan rókát. Megindultam vele, hogy elviszem a les lábához, de amint felvettem a rókát, úgy 5 perccel a lövés után, kilépett a szuka is, mely a kan nyomvonalán haladt, így tudtam, merre fog menni. Letettem a rókát, s halkan, de gyors léptekben picit elé mentem, s így terítékre hoztam őt is. Majd épphogy odaértem a 2 rókával a leshez, jött egy hirtelen nagy vihar, így be is fejeztem a vadászatot. Tulajdonképpen a nyuszinak köszönhettem, hogy el tudtam ejteni a 2 rókát, mert ha nem cserkelek rá, akkor a rókák bőven lőtávolságon kívül lettek volna.
Tisztelet és békesség a vadaknak!
Köszönet Piros Editnek, hogy megosztotta velünk történetét!