Hírek és események

Az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult Hajdú-Bihar megye vadállománya

Az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult Hajdú-Bihar megye vadállománya – közölte Papp Zoltán megyei fővadász a 25. Hajdú-Bihar megyei vadásznap és az 5. Tiszacsegei Harcsapaprikás-főző Fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján szerdán, a csegei halászcsárdában.slide1

Elmondta: a térség mindig apróvadas területnek számított, és a legidősebb helyi vadászok sem gondolták volna, hogy ez a helyzet drasztikusan megváltozik.Papp Zoltán példaként említette, hogy míg az 1960-as években mindössze hét vaddisznót számoltak a megyében, 1990-ben már 200-at, tavaly pedig 3600 vaddisznó volt Hajdú-Biharban.
Ez az jelenti, hogy kiegyenlítődött az apróvadak és a nagyvadak mennyisége a keleti országrészben: 2016-ban 12 500 nagyvadat és ugyanannyi számú apróvadat ejtettek el a vadászok, ami korábban soha nem volt jellemző a térségre – közölte a fővadász, megemlítve azt az országos tendenciát, hogy az elmúlt években ötszörösére nőtt a nagyvadak, és ötödére csökkent a kisvadak száma.
Papp Zoltán szerint új szemléletet hoz a hazai vadgazdálkodásba a megújuló vadászati törvény, amely bevezeti a tájegységi vadgazdálkodás fogalmát.

A törvény módosításával a gazdálkodást megkönnyítő azonos állatállomány-szerkezetű térségek jönnek létre, például Hajdú-Biharban négy: a Körös-Berettyó, a Hajdúsági-Erdőspuszták, a Hajdúsági-löszhát-Hortobágy és a Sárrét-bihari tájegység.
A négy vadgazdálkodási tájegység terüeltén 3400 vadászt tartanak nyilván a 83 hajdú-bihari vadásztársaságban, amelyek közül több mint harminc társaság képviselői lesznek ott augusztus 26-án, a csegei Tisza-parton megrendezésre kerülő vadásznapon.

Szilágyi Sándor, Tiszacsege polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy településük is része a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó kiemelt turisztikai régiónak, amely komoly fejlesztéseket tesz lehetővé az elkövetkező években.

A kormánydöntés értelmében 2017 és 2030 között több mint 35 milliárd forintból 30 fejlesztési program valósulhat meg, benne Tiszacsege turisztikai beruházásai: kerékpárutak építése, a tiszai vízi szállítási útvonal fejlesztése és a csegei kikötő megépítése – sorolta a polgármester.

Szilágyi Sándor elmondta azt is, hogy rendkívül népszerűek a város Tisza-parti nagyrendezvényei. A hétvégi vadásznap után a szeptember 2-ai harcsapaprikás-főző fesztiválra több mint tízezer látogatót várnak.
A tiszacsegei halászcsárda 2-2 kilogramm filézett harcsát biztosít minden versenyző főzőcsapatnak, eddig már több mint 140 csapat jelezte részvételét a tiszaparti főzőversenyre – mondta el a sajtótájékoztatón Nagy Sándor, a csárda tulajdonosa.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük