A tündérmadárral először a Dunántúlon találkoztam és ez örökké bevésődött az emlékeim közé. Egy kedves barátunk hívott meg minket édesapámmal szalonkázni Dunántúlra magához.
Délután meg is érkeztünk a szállásunkra, de még szusszanni se volt időnk csak annyi, hogy átöltöztünk és már indultunk is vadászni. Az idő kellemes volt, éppen szalonkázásra alkalmas. Viszont előtte elég nagy eső esett utak jól fel voltak ázva, így ez is nehezítette a kijutást, kissé fújt a szél is, de ezek a dolgok nem igazán érdekeltek, hiszen végre VADÁSZOK…
Engem kiállítottak egy szóróra és azt mondták, hogy: – ez egy iszonyatosan jó stand. – szerencsére később erről nekem is sikerült meggyőződnöm már első alkalommal is! A sötétség lassú ereszkedésével a szalonkák is megérkeztek. A les nyiladéka felé repültek én meg ugye pont ott álltam. Szerintem ez egy megszokott séma volt számukra. Ezt a megszokást én megtörtem, csak akkor vettek észre, amikor már szinte nekem repültek, át a fejem felett. Elkezdtek össze-vissza cikázni és ebben az irányban repültek felfelé a nyiladékon a les irányába. Csak annyi időm volt, hogy felismerjem őket, hogy ezek valóban a várt madarak. Egyenesen nekem repültek, de már ekkor nagyon sötét volt, ahogy láttam a két gyönyörű szép madarat a fejem fölött elrepülni, ahogy engem elhagytak ide-oda sebesen cikáztak a nyiladékon. Csak annyi időm volt, hogy megforduljak és lőjek, az első lövésemkor láttam, hogy az egyik madár kivált és amint leesett lőttem is a második madarat, ami már tőlem egész messze volt. Meg már sötét is volt, de szerencsére a második lövést követően az is a földön landolt. Aznap este kutya hiányában sajnos csak egy madarat találtunk meg, de én már ekkor iszonyatosan boldognak éreztem magam, hát csak életem első szalonkája volt! Következő nap, pirkadat eljött újra kint álltam a standon ugyan azon a szerencsét hozó helyre kerültem megint. Megbeszéltük a vendéglátónkkal, hogy a húzás után majd jönnek a Dia nevezetű kutyussal és megkeressük az elveszett szalonkát. Amikor a reggeli húzást követően odaértek apáék látták rajtam, hogy valaminek nagyon örülök a hátam mögé dugott kezembe már akkor ott volt, az ezen a reggelen elejtett második madaram. Ugyanis ezen a reggelen sikeresen elejtettem életem második dublé szalonkáit. Úgy vettem észre őket, hogy hallottam egy egészen halk pisszenést, valahogy reflexszerűen oda kaptam a fejemet és kiszúrtam lombok felett cikázva. egy kettes cvikket. Sok időm nem volt tétovázni már rögtön lőttem is. Amiből az egyik a szóróra valahova esett, de azt nem láttam, hogy pontosan hova. Ekkor már próbáltam a másodikat utolérni, ami engem kiszúrt az első lövésemet halva (megriadva) irányt változtatott. A bekötőút felett repült sebesen cikázva a védelmező lobok felé, de azt már nem sikerült elérnie én lőttem a madár meg leesett a bekötő útra. Ahogy földet ért már szinte szaladva vettem fel, sok időm nem volt benne gyönyörködni, mert meg kellett keresni az első madarat, ami a szóró szélére esett úgy láttam, de sietni kellett a második lövéssel így pontosan nem láttam hol landolt. Mindent körbejártam figyeltem minden kis neszre, mert attól tartottam, hogy leszárnyaltam szegény madarat. De közben megérkeztek apáék a reggeli húzást követően már kérdezték is „mi volt?!” A kutya már az egész területet bejárta, de nem érezte. Egyszer csak látjuk, hogy egy akácfát kerülget a Dia nevezetű Labrador kutyus. Azt hittük, hogy ott menekül valahol előttünk, de valójában nem ez volt, hanem a fára volt felakadva a nyakánál fogva egy Y alakú ágra, amit eredetileg kerestünk sajnos nem lett meg. Abban biztos vagyok, hogy nem sok fiatal vadásznak van ekkor sikerélménye, mint nekem adódott ezen a szép hétvégi vadászatok sorozatában! A terítéken az Erdei szalonka! A vendéglátónk így kezdte az avatást: „Hát kedves ……..! Örülök, hogy ez a megtiszteltetés ér bennünket, hogy szalonka vadásszá avassunk, hiszen ritka nagy dolog, mert apád is meg én is örültünk volna, hogyha ilyen fiatalon ilyen lehetőséghez jussunk, mint ami neked adódott, nem is tudom hogyan fejezzem ki magam, ilyen nagy szerencsében nagyon kevés embernek van része, mint neked, hogy dublét és fél dublét is lőttél így hát először is:
1. Szent Hubertus nevében
2. utána Diana nevében
3. és a saját nevemben SZALONKA VADÁSSZÁ AVATLAK!” – és háromszor lesújtott a korábban vágott avató pálcával rám. Meghatva, könnyeimmel küszködve a terítékre borulva elgondolkodtam. A hallott szavak súlyán, így még jobban átéreztem az avató pálca lendítéseit, amik nem éppen kislányosok voltak! Ő azt mondta, hogy azért suhint rám ilyen hatalmasokat, hogy mindig emlékezzek erre a szép napra, Utána így jöttek sorba szépen a már szalonkavadászok. Édesapám, ahogy kezébe vette az avató pálcát még ennyire soha az életemben nem láttam meghatódva, mint akkor, úgy éreztem most igazán büszke a fiára. Nem gondolta volna ő sem, hogy ilyen piszok nagy szerencsében lesz részem, rögtön vadásszá válásom után. Ezek az emlékek örökre megmaradnak bennem ebben biztos vagyok!
