A 2012-es év novemberének vége volt. Májusban vizsgáztam október végén vettek fel a helyi társasághoz. Egy jó pár alkalommal ültem már kint lesen többnyire egy egy idősebb vadásszal, de sajnos nem láttunk szinte semmit.
Szóval aznap szólt a vadőr, hogy próbáljam meg a falutól kb. 2-3 km-re levő területet, mert látott előző esti túrásokat. Így is tettem kiültem. Egy öreg nagy fán volt a helyem, igazán lesnek nem nevezném, inkább egy ülőke volt összeeszkábálva a fa ágai közé.
E körül hatalmas rét, előtte egy kis patak és egy kb. 70-80 méter széles 500-600 m hosszú föld. Fölötte egy jó nagy sűrű erdő. A föld fel már el volt vetve a másik fele csak fel lett szántva. Üldögéltem, hallgatóztam kezdő vadászhoz méltón, puska a kézben távcső a nyakamban. Minden zörrenésre ágroppanásra duplán vert egyből a szívem vagy egyet kihagyott. 🙂 Olyan 11 óra tájékán aztán hallom, hogy egy jó erős zörgéssel valami vagy valamik közeledtek a föld széle felé, remegő kézzel a kereső távcsövemért nyúltam, félholdas holdvilág lévén elég jók voltam a látási viszonyok.
A zörgés irányába kerestem mire az megszűnt. Láttam ám, hogy egy igen nagy fekete folt volt a két föld határán tőlem egy jó 100 méterre. Nézegettem mozgott hol szétszéledtek hol össze álltak, gondoltam magamban: – ez disznó lesz meghozza nem is egy. –
Letettem a keresőt, puska feltámaszt, és nagyjából, amit láttam belőlük meg céloztam. Persze addigra már az adrenalin az izgalom úgy dolgoztak, hogy alig bírtam elfojtani a remegést. Láttam, hogy nem zavartatják magukat, így vártam még kicsit, hogy lenyugodjon a testem, közben végig szemmel tartottam őket. Egy pár perc után már úgy éreztem, hogy biztos kézzel fog menni a lövés. A távcsőbe néztem, lámpát kapcsoltam rájuk. Négy jó süldő forma disznó, bent közöttük valami fura. Hol fekete, hol fehér, de az alakja olyan mint a többinek.
Akkor még disznót sem láttam élőben nem, hogy babosat. Zavaromban azonnal lekapcsoltam a lámpát és mivel nem ugrottak el gondolkodni kezdtem: -Vajon mi lehet…? Kutya? Biztos kutya mi más lenne?! – Egy pillanat múlva nyilallt belém a felismerés, hogy a kutyát a vaddisznó miért tűrné meg maga mellett főleg ilyen közel. Pedig biztos voltam benne, hogy egy disznó volt.
A foltos még mindig kint turkált, keresgélt. Abban a pillanatban újra lámpát kapcsoltam, megcéloztam a fekete fehér szőrűt és lőttem. Hatalmas zajjal futottak be az erdőbe ám 1 kint maradt, ott feküdt a rálövés helyén. Izgalmamban mozdulni sem bírtam csak a lámpa fényében nézegettem távcsövön keresztül. – Biztos disznó? Most mi lesz ha nem és innen már nincs vissza út! Biztos! De hogy lehet fehér? – ezernyi kérdés pörgött a fejemben. Aztán 5-10 perc után lemásztam és odamentem hozza. – Hát ez disznó nincs kétség! – Szóltam egy barátomnak, hogy segítsen, mert életemben nem zsigereltem még.
Eljött és együtt oda mentünk a disznóhoz. Letört egy kisebb nyárfa ágat a sebhez dörzsölte majd elkérte a kalapom és bele tűzte, közben gratulált. A disznó szájába tett egy marék zöldet hogy az utolsó falatot meg kell adni neki, ezt így szokás. Majd elkezdtük zsigerelni.
– Mondom neked te meg csináld az első disznód hát zsigereld ki! – Nem kellett kérdeznem azt is elmondta, hogy: – Ezt babos disznónak hívják. – Hatalmas öröm és egyben szomorúság is volt bennem, mert ugye meglett életem első lőtt vadja, de először vettem el valaminek az életet. Minden esetre felejthetetlen élmény maradt számomra.
A bőrét kikészíttettem és azóta is a szobám falát díszíti. Azóta sikerült még egyet elejtenem úgyhogy már kettő díszeleg a falamon és nagyon büszke vagyok rájuk.
Írta:
Móricz Ádám
