Pont egy éve, hogy elmentél közülünk. Itt hagytad szertő családod és kedves vadász barátaid. Még ma is nehéz elhinnem, hogy már nem hívsz többé azzal, hogy „megyünk-e vadászni este”? Nem beszélgetünk órákat a lesen, nem idézzük fel újra és újra az átélt vadászat sikerét, avagy kudarcát.
Számtalan kép ugrik be most, hogy kicsit jobban felelevenítem barátságunk zamatát. Emlékszel mikor azt a kis nyársas bakot lőtted a vállamról? És az egy este tarlón becincogott négy rókára? Vagy mikor a ” 6-os ” -ba rácserkeltünk arra a villás bikára? Az lett volna életed utolsó bikája… mindig is tiszteltelek a nyugodt kezedért, hogy szeretted alaposan megnézni mire sütöd el a fegyvert. Ennek a tulajdonságodnak köszönheti az életét ez a bika is.
Milyen jókat vadásztunk disznóra, őzre, szarvasra, rókára. Soha nem a zsákmányszerzés volt a célod, tudom, mikor kint lehettél elfelejtetted a hétköznapi nyomorúságos gondokat és csak a vadászatnak éltél. Már gyermekkorodban meghatározó szerepet töltött be a vadászat. Voltál ” mezítlábas hajtó ” kezdő vadász, társaság elnöke. Egész életedet végig kísérte a vad és a természet szeretete. Örömmel segítetted, tanítottad az ifjú nimródokat, ha a sors úgy hozta. Nem sajnáltad időd, energiád, pénzed, ha vadról-vadászatról volt szó. Fiatalokat megszégyenítő módon vetted ki részed a társadalmi munkákból is. Sokunknak állítva ezzel példát, még, ha nem is ez volt a célod. Sok fiatal kereste a társaságod állandó jókedved-humorod és fiatalos lendületed eltüntette a köztünk lévő majd 40 évet. A sok közös vadászat szinte észrevétlenül kovácsolt össze minket. Néha szavak nélkül is beszélgettünk, megértettük egymást. Én voltam a szemed és a füled, Te voltál bennem a fék, a higgadtság, a bölcsesség. Igazi jó páros voltunk mi kikben hasonló szív dobogott. Még ma is fülembe csengenek intelmeid, tanácsaid. Ha sötét éjszaka a holdra nézek, Te vagy az első gondolatom. Hány és hány holdfényes éjszakán át lestük együtt a legkedvesebb vadadat a vaddisznót, hogy mikor lép ki az erdő árnyékából a számára tiltott gabonára.
A véletlen hozta így, hogy épp halálod első évfordulóján jártam ismét az általunk oly gyakran vadászott erdőbe. Sok emlék tolul fel bennem. Kalapomat mellemre gyűrve merengek csupán az elmúlt pár év közös emlékein. Döntésedet most már elfogadtam, de egyet soha nem értek vele. Még megannyi vadászat várt volna ránk, sok beszélgetés számtalan bográcsozás. Ismerhetnéd fiamat, a büszkeségem meglásd vadász lesz, vadász, ha mondom. Most már nélküled járom Peremarton erdejét, a strandi utat, a fenyő környéki dűlőket. Nem latolgatjuk esélyeinket a beírónál, nem kémleljük együtt a holdat, nem hívjuk egymást, ha megfordul a szél… elmentél… egyre csak ezt hajtogatom, szoktatom magam a gondolathoz-, de mindhiába. Tán majd egyszer ott vársz rám a ” beírónál ” megszorítod a kezem és onnan folytatjuk ahol régen abbahagytuk. Addig is búcsúzom Tőled papa magam és barátaink nevében.
Hirdesse most a kürt egy igazvadász égbemenetelét, a barátság múlhatatlanságát. Tisztelegjen szava az erdők-mezők előtt és örök emléked előtt. Nyugodj Békében!
Somogyi László
Hivatásos vadász
