Ajánlók, hirdetések

Évszaktól függetlenül – AKKOR CSAK IS A CAMMINARE – 4. RÉSZ

Már lassan egy éve boldog Camminare Syberian Thermal Plus tulajdonos vagyok. Eleinte volt egy kevés fenntartásom a lábbelivel kapcsolatban, de az a folyamatos használat és tesztek során szépen lassan a legpozitívabb irányba mozdult el.

Természetesen 365 napból nem volt lehetőségem minden egyes percben hordani, de így is rengetegszer bizonyított számomra, hogy a legzordabb körülmények között nincs is ettől jobb választás. Téli hidegben, jeges vízben, hóban és sáros terepen is kiválóan megállja a helyét.
A lábbeli külalakját említve ilyen időintervallum után a legtöbb csizma már valamilyen szinten kopik, karcos, veszít fényéből, de itt erről egyáltalán nem beszélhetünk, a talpa és a szára is tökéletes állapotban van. Mondhatom úgy, hogy szinte olyan, mint amikor kivettem a dobozból…

22368734_1830361066981780_586387488_o

Ebben a bejegyzésben szeretnék bővebben kitérni arra, hogy milyen további előnyei vannak az általam jó ideje nyúzott csizmának.
A korábbi tesztek és tapasztalatok során legtöbben csak a mínuszok alatt használnák, pedig a kivehető bélés miatt teljes mértékben hordható tavasszal, nyáron és ősszel is.
Egy hűvösebb nyári vadászatkor, esősebb napokon, erdőjárásnál, gombázás idején is komfortosan melegen tartja a lábunkat. Ezzel állandó hőérzetünket tartja fenn. Egy hosszas gyaloglás során kialakítása és anyagából adódóan nem fárad el annyira lábunk és a belső talprész is gátolja azt, hogy megcsússzon a lábfejünk, így elkerülhetjük a különböző baleseteket.
Végszóként bízom abban, hogy a Camminare tulajdonosok évszaktól függetlenül szívesen választják az átmeneti időszakokban is ezt a csizmát.

22375552_1830358106982076_1686248811_o

 

További információkhoz kattintsatok a linkre:

http://www.camminare.hu/kinalat.html

Közösségi oldaluk:

https://www.facebook.com/camminare.hu/?fref=ts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük