Az afrikai szafarik után úgy gondoltam itt az ideje 37 évesen elindulnom az Altay-hegységbe. A hegyi vadászatokról szóló könyveket rongyosra olvasva és a megfelelő fizikai kondíció elérésével -köszönhetően a rendszeres erdei terepfutásnak-készen álltam február 21.-én a nagy kalandra.
Szafari klubos barátaim segítségével megpróbáltam minden fontos dolgot beszerezni a hideg, a nomád körülmények ellen és családomtól elbúcsúzva felszálltam a Bécs-Moszkva járatra. A moszkvai reptéren volt a találkozó a Zürichből érkező vadászbarátokkal és közösen folytattuk utunkat 4,5 órás repülőúttal Barnaulba, ahol helikopter várt bennünket. A sűrű köd miatt nem tudtunk felszállni így autóval tettük meg a 723 km-es távolságot Kosh-Agachig, a Kazasztán-Kína-Mongólia határhoz. Az 5 órás időeltolódás és a 10 órás autóút után mindenki dideregve cipelte be sötétben csomagjait a deszkákból épített házikóba, ahol a jaktrágyával fűtött kályha menedéket biztosított nekünk a -41 fok ellen.
A lóhúsból készített vacsora és a hóból készített tea után hálózsákba burkolózva vártuk a reggelt. Magamra véve a fűthető ruhámat, bundámat, kucsmámat és farkasszőr csizmámat készen álltam a nagy kalandra. Kilépve a fakunyhóból -ami egy istállóra hasonlított- lenyűgöző holdbéli táj tárult elém. A felkelő nap sugarai megfestették az Altay-hegység vonulatait és pár fűcsomón kívül semmiféle más növényzet nem tarkította a sziklákat. Késérővadásznak Wolf, azaz farkas névre keresztelt kazak embert kaptam, akinek fő tevékenysége, hogy jakkokat őriz 3200 méteres magasságban. Miután alaposan végigmért közölte, hogy náluk a nőknek a tűzhely mellett van a helye és ő még sohasem látott női vadászt de látva az arckifejezését hamar rájöttem, hogy nem is hiányzott neki! Na ezután 300-200-100 méterre célba lövetett és látva, hogy mindhárom kő felborult kezdett emberként tekinteni rám! A kísérőm 567 farkast ejtett el eddigi vadászéletében és elmesélte, hogy rendkívül elszaporodott az okos ragadozó a mongol határszélen a bőséges argali, jakk, marha és birka zsákmánynak köszönhetően.
Megtudtam, hogy lóháton megyünk fel a hegycsúcsra ahonnan körbetávcsövezhetjük a környéket farkas után kutatva. Búcsút vettem vadászbarátaimtól és boldogan pattantam egy öreg paripa nyergébe, hiszen itthon is lóháton járom a Bakony erdeit. Első vadásznapomon 2 farkast láttam tőlünk 860 méterre de esélyünk sem volt a közelükbe kerülni.
Sötétedésre visszaértünk a táborunkba, ahol mindenki élménybeszámolót tartott. Egész éjjel hallgattuk a farkasüvöltést és 2. reggel is mindnyájan másik irányba keltünk útra.
4 óra múlva leszálltunk a lóról és gyalog haladtunk felfelé, amikor reggeli farkasnyomokra bukkantunk. Kísérőm megállapította, hogy nagyon futhattak így már messze járnak, ugyanis a farkasok naponta nagy távolságot is meg tudnak tenni élelem után kutatva.
Távolról lövést hallottunk és este gyertyafénynél kiderült, hogy a Rolex óragyár tulajdonosának sikerült egy szép hím farkast terítékre hoznia. Feléjük futott 2 ragadozó, 300 méternél rájuk kiáltva megtorpantak, majd szemből rálőve megsebezte a nagyobbikat és futtában a 2. lövés leterítette. Csodálattal néztem a táborunkba hozott szép példányt és még elszántabb lettem.
- reggel éhesen -mert már nem bírtam lóhúst enni- és fázósan vágtam neki a hegyeknek, de nagyon fáradtan átfagyva letörten érkeztem vissza.
- nap hajnalban Wolf kísérőmmel és barátjával hármasban UAZ -zal indultunk Mongóliába mert a helyi pásztorok jelezték, hogy egy farkasfalka tizedeli a jakkokat. A határ-menti övezetbe orosz katonák tartoztattak fel minket mert gyanús volt a vízumokkal teli útlevelem.
Végül telefonos segítséggel folytathattuk utunkat a jakkpásztor istállójához, ahonnan gyalog eredtünk a farkasok nyomába. Felérve a hegytetőre megtaláltuk a nyomokat és 2 óra múlva megláttuk az 5 farkast 800 méterre, amint egy altai-argalit tépnek éppen szét. Nekem a lábaim szinte földbe gyökereztek de Wolf a földre húzott és mutatta, hogy balra lopakodva a sziklák takarásában próbáljuk megközelíteni őket. Az erőltetett menetben egymás lábnyomába lépve haladtunk a térdig érő hóban. A fehér álcaruha alatt folyt rólam a víz -39 fokban és a hajamon megfagyott a verejték. Úgy éreztem menten elájulok mert nem kaptam rendesen levegőt a közel 4000 méteres magasságban. Kísérőm barátja az egyik sziklán megcsúszott és az élelemmel, teával teli hátizsák a mélybe zuhant. Éhes és szomjas voltam, azonban annyira szerettem volna elejteni egy farkast, hogy minden erőmet összeszedve követtem Wolfot. Kínkeservesen elértünk a ragadozók fölé és innen először négykézláb majd hason csúszva ereszkedtünk lefelé.
Sikerült 217 méterre megközelítenünk a falkát. Óvatosan előrehúztam a hátamról az orosz 7,62-es kaliberű puskát, belenéztem a céltávcsőbe és nem akartam hinni a szememnek, hogy milyen brutálisan tépik az argali húsát. Teljesen beleremegtem de hamar észhez tértem mert kísérőm lerajzolta a hóba, hogy a harmadikat lőjem. Minden idegszálammal a pontos lövésre koncentráltam és megcéloztam a 3. egyben legnagyobb testű argali húst marcangoló farkast. A lövés eldördült és a ragadozó legurult a hegyoldalba. Kísérőm látta, hogy a farkas jelezte a találatot.
Leereszkedtünk a rálövés helyére és elindultunk a vérnyomon. Közben ránk sötétedett és Wolf javaslatára visszamentünk a jakkpásztorhoz. Közölte, hogy itt fogunk éjszakázni a kunyhóban és éjjel meghallgatjuk, hogy a többi farkas hívja-e a sebzettet. Gondoltam ennél rosszabb már nem jöhet, 4 vadidegen emberrel a világvégén térerő és tiszta ruha nélkül. Havat olvasztottunk a kályhán teának és lángost eszegettünk majd egy hálózsákba burkolózva a szeretteimre gondolva elaludtam. Hajnalban ébresztettek, hogy indulunk utánkeresni. Elindultunk a vérnyomon és láttuk a hóban, hogy a sebzett farkas levált a falkától. 2 sebágyat is találtunk, ami után már kezdtem reménykedni és nem éreztem se a -34 fokot se a hegyen mászás gyötrelmeit. Felérve a hegytetőre megláttuk a keresőtávcsőben a sebágyban fekvő vadat egy sziklaszirten. A távolságmérő 304 métert mutatott. Semmilyen takarást nem látva négykézláb tettünk meg 50 métert és onnan a hóban hasalva újra eldördült az orosz fegyver. Nem akartam elhinni, hogy sikerült terítékre hoznom egy hím farkast de a kazak hátbaveregetés tudatosította bennem. Vadászbarátaimtól sokszor hallottam, hogy több alkalommal vadásztak az egyik legintelligensebb ragadozóra de sikertelenül.
A terítékfotózás után vállunkra vettük a vadat és elindultunk a pásztorkunyhóhoz ahol Wolf szakszerűen lenyúzta a bőrét majd visszaindultunk a többiekhez az oroszországi oldalra.
Svájci vadászbarátaim velem ünnepeltek, a kis hegyi kunyhót betöltötte a jókedv és a nevetés.
A következő napokban a hegyeket járva volt szerencsém egészen közelről szigorúan védett vadmacskát (Manult) és több argali nyájat is lencsevégre kapnom.
A 4 fős csapatból ketten lettünk boldog farkasvadászok a többieknek még egyszer vissza kell térniük a holdbéli tájra ha szeretnének az otthonukban is gyönyörködni a nemes vadban.
Felejthetetlen élményekkel gazdagodva a 7. napon elindultunk a civilizáció felé Barnaulba. 11 órával később egy szálloda fürdőkádja volt számomra a legnagyobb ajándék.
Hajnali 3 órakor felszálltunk a moszkvai gépre, én Bécsbe a svájci vadászbarátaim pedig Zürichbe folytatták útjukat.
Szeretteimet meglátva -kissé lesoványodva sok mindent átértékelve- úsztam a boldogságban és férjem, Farkas István illetve fiaim, a kis farkasok mellett már egy igazi farkas trófeával is büszkélkedhetek:)
Írta:
Farkasné Lipp Adrienn
Kedves Adrienn újból gratulálok de … A nyomda ördöge megint dolgozott ! Közép-Ázsia vadmacskája a Manul és nem Malut !
Köszönöm szépen a figyelmességed ☺
Bár anno már megtettem, de ismét szívből gratulálok Adri! Sajnos én már nem bírnám ezt végig csinálni, így duplán értékelem az elhivatottságodat. A jó öreg Dragunov segített a remek lövésekben? Az írásod olyan olvasmányos, hogy szinte átéltem én is a kalandot. Az afrikai élményeidet nem írtad meg hasonlóan? Egy részre emlékszem csak, pedig azt hiszem sokan szívesen olvasnánk. Továbbra is tele tarisznyát kívánok és sok hasonló élményt.