Már 2-3 napja jártunk a kinézett bika után, de sajnos hosszasan váratott magára és nem sikerült elejteni. Valószínű Diána úgy látta nincs még itt az ideje. Az esti órai Cserkelésekkel, barkácsolásokkal csak dám tarvadat, spíszereket és őzeket láttunk.
Egyik reggel csörgött a telefonom. Ránéztem és a vendéglátóm hívott. Azt javasolta, hogy próbáljunk szerencsét a reggeli órákban, hátha kegyes lesz hozzánk a Vadászistennő.
Letettem a telefont és már indultam is. A Nap szépen lassan emelkedett felfelé a horizontra és arany csóvákkal szórta be a vidéket. Szélcsendes idő várt minket, de ennek ellenére kicsit hűvös volt, -3 C°-ot mutatott a hőmérő.
Egy ligetes rész felé haladtunk, ahol akác és tölgy erdők váltották egymást. Itt volt a barcogóhely, ahonnan kiváltottak az állatok a kukorica tarlóra. Úgy döntöttünk, hogy rájuk cserkelünk.
A bika terelgette a többi dám a tarvadat a kopaszra aratott kukorica tarlón. Elég messze voltak így vártunk, hogy kicsit még közelebb jöjjenek. Csendes, de mégis izgatott várakozás volt. Bíztam benne, hogy hamarosan eljön az én időm. Az egyik pillanatban a bika szépen keresztbe állt, s kitámasztottam vadászpuskámat (blaser R8 luxus 8×57 kaliber). Blattot érve a lövedék, helyben marasztalta a dámbikát. A többi tarvad a hang miatt elvágtattak a közeli kukoricába, s onnan kémlelték, hogy mi is történt valójában, aztán a következő pillanatban egyszer csak tovatűntek. Örömmel lépdeltem birtokba venni a terítékre hozott bikát. Megkapta az utolsó falatot, sebtöretet s én kalapom mellé tűztem a töretem, amit hivatásos vadászbarátomtól kaptam.
Öröm fogott el, mert sokszor nem a trófea mérete, hanem a vadászat élménye ad maradandó emléket, s itt az is közrejátszott, hogy egy gyönyörű bika került a terítékre.
Köszönettel Silimon Bettinának 🙂
Írta:
Fekete Zoltán
