Újabb változás, amivel nem árt képben lenni.
Az Országgyűlés 2021. december 14-én elfogadta a november elején benyújtott módosító javaslatokat a vadászati törvénnyel kapcsolatban. Változott a trófeabírálat határideje és jövőre engedélyezik bizonyos keretek között az elektronikus vadhívók használatát.
2022. január 1-től lép életbe az új jogszabály, melynek mostani kiegészítése szerint az agancsot és agyarat az elejtéstől/birtokbavételtől számított 30 napon belül kell bírálni vinni. Ragadozófajok esetében továbbra sem kötelező a bírálat, de ha valaki élne vele, ekkor is az elejtéstől számított 30 napon belül kell bemutatni a trófeát.
Átment továbbá az elektronikus vadhívókról szóló módosítás is. E szerint elektronikus akusztikai eszközt csak jogellenesen tilos használni, ám egyes, meghatározott vadfajok állományának hatékony csökkentése céljából engedélyezett lesz. Erről egyelőre nem tudunk semmit, ugyanis egy később megjelenő végrehajtási rendeletben (Vhr.) fogják megszabni, hogy melyek ezek a vadfajok. Feltételezem a róka és a sakál mindenképpen közte lesz.
Addig amíg a Vhr. meg nem jelenik, tilos elektronikus vadhívót használni vadászaton!
Forrás: