Hírek és események

Fontos Rendelet változtatás a vadász elsősegély csomaggal kapcsolatban…

Egy igen fontos változtatás, amelyet a 2017-es évben eszközöltek és erről nem árt tudni. 

Már javában tart a vadászidény. Sokak számára mégsem ismert, hogy az idei évtől kezdve változás állt be a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló szövegben

Ez határozza meg, hogy a vadászházakban, illetve az egyéni és társas vadászat során milyen elsősegély nyújtásra alkalmas felszerelést kell maguknál tartani a résztvevőknek.

A szöveg eredetije az alábbi:

„74. § (1)168 Minden vadászházban elsősegélynyújtó felszerelést kell tartani. A társas vadászat színhelyére az MSZ 13553-as szabványnak megfelelő összetételű elsősegélydobozt kell vinni. Erről, valamint az elsősegélynyújtó felszerelések szükség szerinti pótlásáról a vadászatvezető gondoskodik. Egyéni és társasvadászat során minden vadász köteles „A” kategóriájú elsősegélycsomagot magánál tartani. A vadászattal kapcsolatos építményeket és egyéb berendezéseket a biztonsági követelményeknek megfelelően kell létesíteni és üzemben tartani.”

Az eddig használt kizárólag alapvető sérülések ellátására alkalmas vadász elsősegély csomagotfelváltja az „A” kategóriájú motorkerékpárokhoz előírt elsősegély felszerelés. Az új egyéni sebkötöző csomag nagyobb mennyiségű kötszert, ollót és fertőtlenítőt is tartalmaz.

A 2017-ben hatályos előírások alapján a vadász elsősegély csomag tartalma az alábbi:

  • Steril gyorskötöző pólya (10 cm x 5 m): 2 db
  • Steril mull-lap (6 x 6 cm/100 lap): 1 db
  • Kéztisztító/fertőtlenítő lap: 4 db
  • Fóliakesztyű: 1 pár
  • Ragtapasz (1,25 cm x 5 m): 1 tekercs
  • Háztartási olló: 1db
  • Jódpárna (6 db) vagy jód oldat (30 ml): 1 db
  • Sebtapasz vágható (6 x 10 cm): 2 db
  • Higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez):1 db
  • Gumis rögzítésű sebészeti szájmaszk: 1 db
  • Utasítás elsősegélynyújtásra: 1 db
  • Tartalomjegyzék: 1 db

Az ellenőrzéseken már ennek a csomagnak a meglétét keresik!

Mentőláda Webáruház

Forrás:

http://elsosegely-doboz.blog.hu/2017/10/18/vadasz_elsosegely_csomag_valtozas_az_eloirasban_2017-ben?token=9225a55fdcba1187666d3f258e30bca3

2 thoughts on “Fontos Rendelet változtatás a vadász elsősegély csomaggal kapcsolatban…

Hozzászólás a(z) Szöllősi Sándorné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük