Kittenberger Kálmán (1881–1958) Afrika élővilágának megismertetésével járult hozzá kora tudásanyagának bővítéséhez. Kittenberger kiváló vadász, szakíró, Afrika-utazó, valamint kortársai közül az egyik legkiválóbb zoológus gyűjtője volt. Nézzük afrikai munkásságának nagyobb állomásait és annak eredményeit, hiszen élete nagy részét a fekete kontinensen töltötte, s itthoni tevékenysége is elválaszthatatlan volt Afrikától.
A XIX. század első harmadában 6 alkalommal utazott Afrikába, összesen tíz és fél évet töltött ott. 1902-ben vetette meg lábát először Afrika partján Damaszkin Arzén társaságában. Gyűjtőútjára segítőként hozta magával a fiatal felvidéki tanítót, aki magánszorgalomból a Nemzeti Múzeum állattárában elsajátította az állatpreparálást. 1903-ban érkezett a mai Tanzánia területére, ahol súlyos maláriát kapott. Ekkor Damaszkin továbbutazott, magára hagyván a magas lázzal fekvő Kittenbergert. Felépülvén betegségéből, minden támogatás nélkül fehér vadászként minimális felszereléssel a poriban (bozótos szavannán) próbált szerencsét, ahol vadállatbefogásból és múzeumi gyűjtésből tartotta fenn magát. Eleinte rendszeresen küldte az értékes gyűjtött anyaggal teli ládákat a Nemzeti Múzeumnak, de mivel viszonzásul egy garas sem érkezett, ezek a csomagküldések megritkultak. (Így is több mint 60 000 példánnyal – emlősökkel, madarakkal, hüllőkkel, gerinctelenekkel – gyarapította múzeumunkat.) Kittenberger utazása előtt ugyanis megállapodott az Állattár akkori igazgatójával, hogy útjai során a múzeum részére megfelelő térítés ellenében – hiszen nem volt a múzeum fizetett munkatársa – állatokat gyűjt. Amikor a csomagok elmaradása miatt a múzeumtól elmarasztalás érte, mérgében spirituszba téve hazaküldte jobb keze középső ujját, melyet egy hím oroszlán harapott le, hogy láthassák, milyen szorgalmasan végzi gyűjtőmunkáját. (A formalinban őrzött ujj körme alatt még ma is látszik a lerakódott arzén, amely az intenzív állatpreparátori tevékenység velejárója.) 1904-ben egészsége megromlása miatt hazatért.
Második útja 1906 decemberétől 1907 novemberéig tartott. Akkor a mai Etiópiában, a Vörös-tenger partján és a Danakil-földön járt, a gyűjtésen kívül madártani megfigyeléseket is végzett. Ekkor olyan területeken járt, ahonnan élve kevés fehér ember tért vissza.
Kittenberger Kálmán a Nimród című folyóirat főszerkesztőjeként, dolgozószobájában
1908 decemberében indult harmadik afrikai utazására. Bejárta a Viktória-tó partvidékét és a Ruwana-sztyeppén dolgozott. Innen 1912 májusában tért vissza, a Budapesti Állatkert részére nagy élőállat-gyűjteménnyel. 1913–1914 között, a háború kitöréséig Ugandában gyűjtött. Ez a legjobban előkészített és legjobban felszerelt expedíciója végül is súlyos kudarccal végződött, hiszen az 1914-ben gyűjtött kitűnő anyagot már nem tudta hazajuttatni, az minden feljegyzésével együtt elveszett.
Ötödik és hatodik útján Ugandában (1925–1926), valamint Belga Kongóban és Ugandában járt (1928–1929), ahol magyar vadászokkal nagyvadvadászatokon is részt vett. A múzeumot ekkor nagyemlőspéldányokkal is gyarapították. Az afrikai évekről fordulatokban bővelkedő, olvasmányos könyveiben emlékezik meg. Itthon a Nimród vadászlap főszerkesztőjeként vállalt állást. Afrikai madártani gyűjtéseinek eredményeiről élete utolsó éveiben két folytatásban összefoglaló munka született, melyek azonban csak halála után jelentek meg. Még megérte az 1956-os múzeumi tűzvészt, amiben lényegében teljesen elpusztult minden általa gyűjtött madár, vagyis mintegy 2500 preparált példány. A tűz martaléka lett az összes általa hazahozott hüllő és kétéltű (kb. 1000 állat). Szerencsére a gyűjtéseiből származó igen értékes rovar- és egyéb gerinctelenanyag nagy része megmaradt, s így mintegy 26 000 bogár (Coleoptera, ebből 60 a tudományra nézve új faj), 12-13 000 kabóca (Homoptera–Hemiptera, 45 új faj), 6600 hártyásszárnyú (Hymenoptera, 80 új faj), 7000 kétszárnyú (Diptera, 35 új faj), 500 egyenesszárnyú (Orthoptera), 600 lepke(Lepidoptera), 3000 pókszabású (Arachnoidea, 60 új fajjal) található gyűjteményeinkben. Az új fajok egy részét természetesen gyűjtőjükről nevezték el. Kittenberger akarata ellenére azonban nevét önkényesen mind a leltárkönyvben, mind a fajleírásokban gyakran Katona Kálmánra magyarosították. (Kittenberger nevét az akkori igazgató változtatta önkényesen Katonára.) A múzeumi tűzvészt követően egészségi állapota fokozatosan romlott. Még volt ereje azonban ahhoz, hogy másokba is erőt öntsön és afrikai életművének befejezéseként az ötvenes évek afrikai expedícióinak előkészítésében részt vegyen.
A Kittenberger által gyűjtött anyagban sokkal kevesebb az emlős. 1956-ban megsemmisült ezek közül a fehér orrszarvú, a kitömött bongó és csimpánz, és a montírozott elefánt is. A nagyemlősök vadászata, gyűjtése, illetve a konzerválás igen időigényes munka, szállításuk pedig költséges, így Kittenberger nem törekedhetett belőlük sorozatok beszerzésére. Gyakran került olyan helyzetbe, hogy expedícióinak folytatása érdekében bőröket és trófeákat kellett eladnia. Újra csak arra a megállapításra kell jutnunk, hogy nem kapott sem elég biztatást, sem elég szakmai és anyagi támogatást itthonról.
Forrás:
http://www.termeszetvilaga.hu/kulonsz/k021/racz.html
Ajánlott irodalom Fekete István :Kittenberger Kálmán élete