Aznap nem hezitáltam, hogy merre menjek, hanem célirányosan választott azt a helyet, ahol már régebben is több borzot láttam, de még akkor nem volt szezon.
Nem mentem egyedül barátnőm is velem tartott bíztam benne, hogy majd szerencsét hoz nekem. A lesről körbenézve egy végtelennek látszó kukoricás és egy dús füvű kaszáló tárult elénk. A nap szépen lassan leereszkedett és az éjszaka vette át az uralmat. Csendben vártunk… fél 10 körül vendégünk érzett… 3 szarvasmarha volt, amely a kukoricatáblára sietett.
Velük együtt a jó kedvem is tovaszállt kicsit szomorkás lett a hangulatom, mert úgy éreztem, hogy így már az estének annyi is lett… Lemásztam a lesről és neki indultam a marháknak, egy poros úton a kukoricás és a kaszáló közötti úton. Kb. 30 métert mehettem… mikor neszre figyeltem fel. Hallottam, hogy a kaszálón valami nagyon igyekszik valahova… nem kellett sokáig várni egy jól megtermett borz volt. A szívem dobogni kezdett újra megjött a kedvem a vadászathoz. Nem gondoltam, hogy az este még tartogat számomra valamit. Úgy éreztem Diána megsajnált és kegyeibe fogadott. Gyorsan lekaptam a puskám a vállamról. Vártam… 30 méterre lehetett az oldalát mutatva megállt előttem. Szabad kézből is sikerült helyben marasztalni. Ahhoz képest, hogyan indult az este még mellém szegődött a vadász szerencse.
Köszönet a történetért Fuchs Tibornak!