A tavasz ébredésével az erdőben túrázva, kirándulva egyre gyakrabban találkozhatunk például őzgidákkal, rigófiókákkal vagy épp kis vadmalacokkal. Sok kiránduló úgy gondolja, hogy magukra hagyott állatokról van szó és feltétlenül segítenie kell rajta, ez azonban nem így van, ugyani a „magukra hagyott kisállatok” nem szorulnak segítségre, sőt a beavatkozásunk könnyen az állat pusztulásához is vezethet! Ezeknek az állatoknak az anyjuk nélkül csekély esélyük van az életben maradásra, ha az ember megpróbál beavatkozni a természet rendjébe
- Az őzeknél és a szarvasoknál például az anya csak rövid időre hagyja magára a gidát, borjút emberi beavatkozást (pl. óvatlan simogatást, ölbe vételt) követően, az idegen szag miatt előfordulhat, hogy végleg elhagyja kicsinyét, így az éhen hal.
- A mezei nyulak utódjai a magas fűben lapulva várják, hogy anyukájuk visszatérjen és megszoptassa őket. Esetükben mindez még tovább is eltarthat, hiszen a nyúlmama csak naponta egyszer, hajnaltájt szoptatja a kicsinyeit.
- A cuki, csíkos vadmalacok esetében biztosak lehetünk abban, hogy az utódjait harciasan, felbőszülve óvó koca mindig a közelükben van, vagyis már csak ezért sem bölcs dolog megközelíteni, vagy kézbe venni a csöppségeket.
- A rigófiókák nagyon korán kirepülnek a fészekből, majd szétszóródva rejtőzködnek, hogy a ragadozók nehezebben leljenek rájuk, de eközben a madárszülők folyamatosan etetik őket, és a hangjuk alapján találnak rájuk.
Forrás: https://www.magyarvadasz.hu/index.php?p=vadaszhirek&id=2765