Szeptember elején járunk. A bőgés a Bakonyalján már megkezdődött. Minden estémet a területen töltöttem, hogy megfigyeljem a bőgőhelyre járó szarvasbikákat és háremüket. Sajnos nem túl nagy sikerrel, mivel nagyon későn váltottak ki a lucerna és cirok táblára. Sötétedés után valóságos hangzavar alakult ki. Mindenfelől özönlött a szarvas. Utánuk a jobbnál jobb hangú bikák. Maga volt a Kánaán.
Szeptember 7.-e körül érkezett meg az a csoport, melynek kísérésében segítenem kellett. Délután a vendégház előtt volt a találkozó. A többi kísérővel együtt megbeszéltük ki, merre megy. Latolgattuk az esélyeinket. Megérkeztek a vendégek is. Mellém egy 40 év körüli svájci állatorvos került. Bemutatkoztunk egymásnak, elmondtam neki a szokásos baleset-megelőzési tudnivalókat, majd nem sokat tétovázva elindultunk a területre. A kiút az erdőn keresztül vezetett kb 5 km hosszan. A lestől jó fél km-re megállítottam az autót. Innen cserkelünk. Alig mentünk 200 métert, egy mutatós dámbika kelt fel előttünk. Helyi viszonylatban elég erős bika volt, úgy 3,5 kiló körüli.
Elfoglaltuk a leshelyünket, ami az erdő peremén egy legelőn helyezkedett el.Nagyjából 100 méterre egy nagy dagonya volt. Bíztam benne, hogy egy szerelemtől felhevült bika majd csak kivált rá, hogy megmártózzon. A szelünk tökéletes volt. A nap még erősen sütött, amikor megszólalt az első bika. Nem messze az autótól, egy sűrűben feküdt. Máskor is hallottam már. Néha morgott egyet-egyet öblös, mély hangján. Nem mai gyerek lehetett. Kisvártatva válasz is érkezett mögülünk egy szedres erdei fenyvesből, majd a másik oldalról is, egy , kettő, majd egyre több bika kapcsolódott be a koncertbe. Vendégem csak ámult, bámult és fülelt. Még sosem hallott ilyet.-Nálunk Svájcban őz van, zerge, meg vaddisznó, de utóbbi csak késő éjjel vált ki, nehéz megvadászni.-magyarázta.-No meg hiúz, ami elég jó étvágyú,és ez meglátszik az őzállományon.
Halk beszélgetésünket egy bokrok közötti villanás szakította meg.-Sakál!-súgtam oda neki.
Jobbról a dombtetőről a bokrok takarásában közelített a leshely felé, majd úgy 40 méterre a dagonya felé fordult. Gyönyörű kifejlett kan. Mint egy német juhász. Nekem is ez volt az első találkozásom sakállal és Andreasnak is. Csak néztük, hosszú percekig, amint komótosan lesétál a vízhez, iszik, megjelöli a területét és tovább halad.A legelőn még sokáig nyomon követtük, míg eltűnt.Időnk nem maradt unatkozni. Ágroppanás. Valami jön. Nehézkesek a léptei. -Szarvas lesz-következtettünk.És beigazolódott. Egy gímtehén hosszúkás feje bukkant ki a bokrok közt. Mindkettőnkben felszökött a vadászláz. Vajon van e vele bika, és ha igen, milyen? Elhelyezkedtünk, hogy ha közelebb érnek, és lövésig jutna a dolog, ne kelljen mocorogni, zörögni.De sajnos felesleges volt. Egy négy év körüli bika váltott ki a tarvadak után. A dagonya volt az úti cél, majd egy lucerna tábla. Balra tőlünk a domb mögött már csattogott az agancs. -Hol a fenébe váltottak ki.-mérgelődtem. Rájuk cserkelni idő már nem volt, erősen a lővilág határán voltunk. -Majd máskor!-mondta Andreas.-Mára ennyi élmény bőven elég volt!
-Még 10-15 percet várjunk.-javasoltam.-Hallgatózzunk, merre mozog a szarvas,merre tart.
Ahogy így ücsörögtünk egyszerre csak eddig ritkán hallott hang hallotszot. Sakálunk rázendített.Úgy 3-400 méterre a legelőn üvöltött. Teljesen ránk sötétedett, amikor elindultunk a kocsihoz. Hazafelé úton megtárgyaltuk az eseményeket, meg hogy hajnalban hová lenne érdemes kiülni.
A következő napok elég unalmasan teltek. A bőgés is kicsit alább hagyott. A vad későn mozdult ki a sűrűből és korán visszaváltott. Talán a nagy meleg miatt lehetett.
Harmadik nap hajnalban időben indultunk, az erdőben lévő „tarvágáshoz”, ami igazából már egy helyenként 4 méteres cseres fiatalos. Vannak ritka, alacsony foltjai, na meg néhány nyiladék, amin az átváltó vad meglőhető. Ez volt a mai reggel úticélja. A kocsiból kiszállva gyors ellenőrzés. Lőbot, hátizsák, puska, lőszer. Szél jó, mehetünk. Elindultunk a tarvágás mellett egy bőgő, visszaváltó bika irányába. Ismerős volt a hangja, már hallottam,de sosem láttam. Mindig lővilág után váltott ki. Elkéstünk. A bika egy kanyar mögött már visszaváltott. Gyorsabb volt nálunk, de:- Felénk jön a sűrűn keresztül.-Tudom hová fog befeküdni! Irány elé!
A bika nappali szállása egy rudas korú erdő legsűrűbb, legbozótosabb foltja volt. Mehettünk mi elé… a bikának csak a hangját hallottuk. Ahogy mentünk egyre csak befelé, a bika megállt. Majd visszafordult és az irányunkba visszatört. Majd megint megállt úgy 20 méterre. Vendégem reszkető kézzel helyezte a puskát a lőbotra, hogy ha tűzparancsot kap, ne kelljen vacakolni. De erre megint csak nem került sor. Megfordult a szél a bika pedig elviharzott. Kievickéltünk a nyiladékra. Újratervezés. Még egy bika bőg. Irány utána. Őt is már a szálláshelyén értük utol. Hosszú várakozás a bika nem akar mozdulni. Mi nem tudunk. Szederrel átszőtt 4 méteres fiatalosban fekszik. Már csak egyet-egyet morcog.
Vendégem a telefonjáért nyúl. Sms, az apja írt.: Lebenshirsch tot!
Nagy öröm. -Megvan a papi bikája! Menjünk!
Csapot, papot, bikát otthagytunk, irány befelé!
Odaérve mindketten meghatódva borultak össze. Micsoda öröm! Megvan a papi születésnapi bikája!
Nem is akármilyen!Koros, páros tizes. Latolgatjuk hány kiló is lehet. Végül 8-ba megegyezünk.(Mérlegelésnél valamivel több mint 8 kilót mértek.) Fényképezkedés, gratuláció , zsigerelés.-Fel kellene rakni az autóra.-Négyen nekigyürkőzünk, de ennek ellenére nehezen akar elemelkedni a földtől.Végül sikerült!
A következő pár kimenetel szintén eredménytelen volt. Közeledett a hazautazás napja.Utolsó előtti este egy nyiladék kereszteződéséhez ültünk, mind a négy irányba remek lövési lehetőséggel. Egész korán megszólaltak a bikák. Hallgatóztunk…talán ez, talán az…Melyik a jobb hangú, merre induljunk. Kis idő múlva észrevettük, hogy az egyik bika elindul a sűrű alatti dagonyától.Ez jó jel. A már korábban említett tarvágásra tart ő is. Legalább két nyiladékon kell neki keresztül menni, amire rálátunk. Így maradtunk a lesen. Andreast a legesélyesebbnek látott nyiladék irányába ültettem. Mondtam neki, helyezkedjen el kényelmesen, próbáljon valamit megcélozni a nyiladékon.
-OK! Alles super!
Alig, hogy elhelyezkedett, a bika hangja ismét közelebbről hallatszott. Pár perc múlva roppanás. Nem sokkal később pedig megjelenik a hang okozója is, úgy 50 méterre. Gyors bírálat: -Középkorú, villás, koronás.5.5-6 kiló. Lőhető!Mehet!-A bika fél lépést tett, majd újra megállt.-Most jól áll. Lőheted!-és már csattant is a lövés. A találat egyértelmű volt, de a vad nem maradt helyben. Szerintem alacsony lapocka. Tipikus szívlövés jelét mutatta. Hiába hallgatózunk semmi zaj.-Elment?-kérdi Andy.
-Szerintem már kimúlt. Jó lövése van. Várunk egy kicsit, aztán megnézzük a rálövés helyét.
Vártunk még jó 20 percet, míg leszálltunk megnézni a rálövés helyét. -Valahol itt volt…De nincs vér, se vágott szőr. Beljebb megyek és lekeresztezem a fiatalos szélét. Hátha beljebb lesz valami!-
Fordultam párat a fiatalosban, de semmi. Egyszer csak erős bikaszag csapta meg az orrom.-Valahol itt van! Még beljebb!Gyerünk!- pár lépés múlva egy csepp vér. Még pár lépés, utána már mintha vödörből locsolták volna.-Meglesz ez! -Egyszer csak megakadt a szemem egy fehér folton a bokrok alatt.-Ott a bika!-az oldalán fekszik, kimúlt már.-Andy!Komm schnell!-invitáltam beljebb vendégemet, aki a nyiladékon várta a fejleményeket. Megvan! Óriási örömmel meghatottan vette birtokba az első bikáját. Töret, fényképezés,zsigerelés. Ezzel is megvagyunk. Andy még mindig a vadászláztól reszket. Telefonálok…-megvan a bika. Segítség kell kihúzni. Ketten nem bírjuk.-De még mindenki elfoglalt. Majd csak reggel tudjuk bevinni. Kinyitottuk a testet, hogy szellőzzön, be ne fülledjen, meg a rókák ellen otthagytam a kabátomat. -Így jó lesz!
Reggel nem vadásztunk, csak a bika behozatala és az avatás volt hátra. Mire kihúztuk a sűrűből, a hivatásos vadász is odaért a vendégével. Ők a hajnali vadászaton jártak sikerrel. Egy hosszú szárú villás bikát hoztak. Gratuláltunk az elejtőnek, majd felravataloztuk a két királyt, hogy megadjuk nekik a végtisztességet. Fényképezkedés, avatás,még egy kis fényképezkedés, majd kocsira raktuk a vadat és irány a hűtőház.
Utolsó nap estéjén már csak nézelődni akart mindenki,esetleg disznót lőni kint a periférián, a bőgőhelyektől távol. Volt is egy tuti ütőkártyám. Az erdő szélétől pár száz méterre volt a dagonya, amit szívesen látogatott a disznó. Tapasztaltam már, hogy ott egész korán vált ki a sertevad, így nagy reményekkel indultunk útnak. Elfoglaltuk a leshelyünket. A szél tökéletes. A dagonya felől fúj. Már csak várni kell. Éppen csak alkonyodni kezdett, amikor az erdő szélén megjelent három sakál. Mindkettőnk szíve kalapálni kezdett.-Kicsit messze vannak. 250 méter, vagy annak föle, és távolodnak. Úgy háromszázra lehettek, mire eszembe jutott,és előkotortam a zsebemből a nyúlsírót. Párat fújtam bele. Megálltak, füleltek, majd kíváncsian, ám mégis gyanakvóan elindultak az irányunkba. Meg-meg álltak, újra elindultak. Aztán sarkon fordultak majd a legelő közepén leheveredtek. Ezután hiábavaló volt minden igyekezet. Meg sem mozdultak. Már erősen szürkült, amikor az egyik felkelt és üvölteni kezdett. Majd a másik, aztán a harmadik. Kisvártatva tőlünk balra a falu irányából, mögülünk a sűrűből, jobbról az erdőből is érkezett a válasz. -Hihetetlen!-Vagy 10-12 sakál vonyított ahogy a torkán kifért.-Itt ilyen sok sakál van?-kérdezte Andy.-Ezek szerint!Még sosem hallottam ennyit egyszerre.-válaszoltam. Aztán csend lett. A három sakál immár talpon. Közelednek. Egymástól 40-50 méterre lemaradozva. A lővilág rohamosan csökken.
Végre az első eléri a dagonyát.Már nincs messze, de még alig látni a céltávcsőben. Végül úgy 80 méterre keresztben előttünk megáll.-Most jó!-és már dördül is a lövés. Messze végigmorajlik az erdő mentén. A fák ide oda dobálják a hangot, majd újra csend.
-Eltaláltam?-kérdezi Andy izgatottan, remegő kézzel.
-Igen! El! Helyben maradt! Gratulálok!
Leszálluk a lesről, odamegyünk a vadhoz. Vendégem csillogó szemekkel veszi birtokba a zsombékosban heverő toporgyánt. -Gyönyörű!
Elcsukló hangon köszöni meg, hogy hozzásegítettem ehhez a számára szinte még ismeretlen vadhoz. Egy fiatal szuka került a terítékre,de ez mit sem változtat az értékén.
Elmaradhatatlan a töret,gratulálció és fotózkodás.Kocsira rakjuk, majd elindulunk haza.
Felhőtlen az öröm. Örökre szóló emlékek sokasága mind Andynek mind pedig nekem.
A viszontlátás reményében köszönünk el egymástól. -Januárban újra jövök aztán vadászunk megint egy jót! –Úgy legyen! -válaszolom.
Így zajlott le a szeptemberi vadásztatás. Tele élménnyel, tapasztalattal.
Írta:
Gombási Árpád