A történet ott kezdődik, hogy bő 2 hónapja részt vettem a Vadkár csoport versenyén ahol végül lehettem olyan szerencsés, hogy kisorsoltak és enyém lett a talán létező legjobb fegyverlámpa egy Starcross Vega 700.
Alig vártam már, hogy végre kijuthassak vadászni és kipróbálhassam, de úgy jött ki a lépés, hogy erre jó 1 hónapig nem volt lehetőségem. Majd 1 éjszakába nyúló vadászatot követet egy hajnalig tartó, de őzeken kívül mást nem terelt elém Diána. Ezek után már korábban terveztük, hogy október 22.-én újra próbálkozunk. Erre az időjárás jelentés kiadós esőt és viharos szelet ígért. Már-már temettük a vadászatot, hiszen az eső az reggel óta szakadt, amikor egy vadászbarátom küldte a fényképet, hogy micsoda különleges bikát sikerült reggel nálunk ejtenie. Az öröme és izgalma rögvest átterjedt rám és persze erre engem is elkapott a vadászláz. Az eső bár továbbra is esett, a szél nem mozdult. Felhívtam István barátomat, hogy tegyünk, egy próbát hátha meghozza az eső a szerencsénket, talán korábban mozdul a serte vad. Nem kellett sokáig győzködni így gyorsan felszerelés be az autóba és már úton is voltunk. A beírókönyvnél találkoztunk két vadásztársunkkal, akik szintén bizakodtak, hogy még szerencsénkre válhat ez az idő. Rövid tanácskozás után Imi javasolta, hogy melyik körzetbe lenne érdemes és melyik részen próbát tennünk, mert ismer ott egy jól használt csapát ahol a kukoricába váltanak a vadak. Megköszöntem a tippet és indultunk is. 6 óra magasságában elfoglaltuk a helyet, ekkor már erős vaddisznószag jött az akácos felől, kisvártatva egy-egy röffenés, visítás, törés, futkosás.
Egyértelmű volt, hogy fiatal süldők közelednek így nőtt a bizalom, hogy talán elég óvatlanok és egymással lesznek elfoglalva így az erdőszél és kukorica közti sávon talán lesz annyi időm, hogy lövést tegyek rájuk. Közben rázendített az eső és felerősödött a szél is, hol közelebbről, hol távolabbról hallottuk a süldőket, de csak nem akartak kiváltani. Jó kétórányi ázás után mivel egy ideje nem hallottunk semmit úgy gondoltam, hogy ideje pakolni, de azért még megnézem mit látni szakadó esőben a Vega 700-al. Ahogy megvilágítottam az akácos és a kukorica közti sávot látom, valaminek csillog a szeme az akácosban és jön kifelé, Disznó! Meglepetésem hevében gyorsan lekapcsoltam a lámpát, vállba a puskát, próbáltam célra tartani készültem a lövésre, – korábbi hagyományos fegyverlámpánál a tapasztalat az volt, hogy ahogy villan a lámpa abban a pillanatban ledermed a disznó és azonnal lőni kell mert 2-3 másodperc múlva ugrik is el – Vega-t felkapcsolva nagy meglepetésemre semmi reakció a disznóktól (mert ekkora már 4 disznó volt a nyiladékon) felém sem néznek, váltanak be a kukoricába, mire felocsúdtam, hogy észrevétlen vagyok a disznók számára, az első már bent is volt a kukoricában gyorsan céloztam a másodikat, mivel lépésben volt kicsit elé tartottam, becsapódás jó volt így csendben vártunk 5 percet. Keresőlámpát felkapcsoltuk, távcsőben nézem, oké ott fekszik a gazban, helyben maradt. Elpakoltuk a felszerelést, be az autóba és indultunk a disznóért. Odaérünk mellé, akarunk kiszállni, ahogy kinyitjuk az ajtót, feltápászkodik és irány be a sűrűbe. Egy ideig törés aztán csend. Rálövés helyén kéttenyérnyi vértócsa, ahol beváltott a sűrűbe kisebb fröccsenések majd semmi. Értetlenül keressük, próbálunk a sűrűben valami nyomot találni, majd a lámpafényben távolabb egy kis facsemete megmozdul.
István utat tört és megtalálta a sűrű vadszedres foltban, amiben fennakadt. Innen jöttek a nehézségek, hiszen szükség volt a kegyelemlövésre viszont István félúton tart a vadásztanfolyamon így a kellő gyakorlat és jogosultság nélkül felelőtlenség lett volna neki átadni a fegyvert. Így próbált István egy kis kerülővel ösvényt találni, amin be tudok jutni, kisebb nagyobb nehézségek árán sikerült István segítségével megközelíteni a sebzett vadat és megadni neki a kegyelemlövést. Mint kiderült a rálövéskor a kelleténél hajszálnyival többet tartottam elé így épp a lapocka előtt csapódott be a lövedék kicsit spiccben és a nyakat roncsolta a gerinc eltörése nélkül. Szeretnék köszönetet mondani Reinhoffer István igaz barátomnak, aki több óra ázás után vállalta, hogy segít bejutni árkon-bokron keresztül, hogy megváltsuk a sebzett vadat. Köszönöm Kiss Imre vadásztársamnak, aki önzetlenül átadta a lehetőséget és a tippet hol várjuk a disznókat. Nem utolsó sorban pedig a Vadkár csoportnak és Lévai Lászlónak, hogy egy ilyen remek közösség tagja és most már fegyverlámpa tulajdonosa is lehetek, ami szakadó esőben is tökéletesen helytállt.
Köszönet Bihari Csabának, hogy megosztotta velünk történetét. Üdv a vadásznak, békesség a vadnak!