Vadász szívvel szeptember
Hajnalonként sűrű pára borítja be a kora őszi tájat… Útnak indultak a gólyák, a fecskék új nemzedéke is hosszú és fárasztó út elébe néz. Vajon találkozunk- e jövőre ugyan itt és ugyan ekkor? Hallom- e még fiatal fehérek a kelepelésetek? Eltűnik a határból a gabona, már csak a tarlók őrzik a nagy tehertől az anyaföldnek meghódoló búzakalászok emlékét. S mindez hamarosan elmúlik, a tarlók helyén most barna szántás barázdái borulnak egymásra. S a szürke, komor párás hajnalokon az öreg tölgyerdőben ágroppanás hallatszik, hamarosan megszólal valaki mérgesen-szerelmesen… Eőőőh Eőőőőh.
Az öreg vadász megtorpan, lélegzete eláll , hirtelen megemelkedik pulzusa és egyre hevesebben dobog a szíve. Szeme sarkába könnycsepp szökik, s alázattal emeli meg kalapját…hát megszólalt az első bika… Üdvözlet neked erdők KIRÁLYA! Ahogy minden így ez is múlandó, lassan a feledés ködös homályába tűnnek a szeptemberi hajnalok. A gyalogúton vadász ballag, szemébe visszacsillognak még azok az ezernyi csillaggal tündöklő nyári éjjelek és fülledt meleg nappalok. Lépte nyomán évszakot vált az idő, nyár után most színes ősz ragyog. S történjen bármi én jövőre is ugyan itt vagyok!
Írta: Egy kalappal.hu szerkesztősége
Kiemelt kép forrása: erdokertvad.hu