Vadászláz

Ebben a bejegyzésben Hopka Balázs írását osztjuk meg. Jó időtöltést kívánunk! 

Vadászláz

Elcsendesült minden, a faluban már,
az emberek nyugovóra tértek.
A mezőn tücskök hegedültek,
a távolból kutya ugatás hallatszott.
A tölgyerdőt körülvette,
az esti ragyogó fény.
A térdig érő lucernában,
egy kalapos ember sétált.
Vállán volt puskája,
mellette haladt, hű vizslája.
A les felé meneteltek,
vadászni mindketten szerettek.
Először a kutya ment fel a lesre,
majd gazdája is követte.
Leültek, s vártak,
néma csendben.
A rövid percek,
hosszú óráknak tűntek.

Egyszer csak valami csörtetett,
a vadász fegyverét emelte.
A kutya izgatottan figyelt,
ő már érezte, közeledik a vad.
Egy vaddisznó volt az,
a szóróhoz igyekezett.
A vadász csak a megfelelő,
pillanatra várt.
Szívét már átjárta,
a vadászláz.
Láz, szenvedély, mely nem rossz, s nem jó,
hanem az élet egyik nagy titka.
Ezt érzi a kígyó,
s a sas is, mikor lecsap.
Az erdő csendjét,
megtörte a lövés.
A kan elterült,
élete véget ért.
Lelke már máshol jár,
valahol az örök mezőkön.
A szenvedélyért,
az életét adta.