Tisztelt Vadásztársak! Rengeteg pozitív visszaigazolást kaptam az eddigi írásaim után, ennek eredményeképpen írtam Önöknek. A legjobban az tetszett, aki azt mondta írjak még és akkor nem vesz vadász könyveket. Hogy ne hagyjam cserben „olvasóimat” összefoglalom az eddigi elmúlt jó egy hetemet.
Vaddisznók nyomában
A kukoricákat learatták, így az eddigi vadkáros cserkeléseim véget értek. Van egy csatorna a területünkön, ami az egy tölgyerdővel határos, ez lett az új helyszíne a cserkeléseimnek. Itt nincsenek lesek, nem zavarom a többi vadászt sem a vadászatommal. Maga a csatorna és környéke meseszép. Kanyargós kis csatorna, a vízpartján kissé bokros, vízinövényes. Néhány fa tarkítja partját és mellette a tölgyerdő, mindez most az ősz színeiben. Már korábban is szerettem volna itt cserkelni, de sosem jutottam ki.
Egy nap kimentem körülnézni: figyeltem a nyomokat, túrásokat, váltókat és elég biztatónak találtam a helyet.
Egyik este kimentem cserkelni egyet, már kezdett sötétedni. Amikor indultam, még éppen lehetett látni, de pár percen belül teljesen besötétedett. Kissé borús volt, így szinte semmit nem láttam. Ahogy sétáltam a töltés tetején, egyszer csak kis susmutolást hallok lentről a víz felől. Olyan mintha őz lenne, vagy róka egerészne. Úgy voltam vele, hogy végül is mindegy mi az, odavilágítok. Ahogyan kapcsolom a lámpát, egy disznó áll lemeredve a fényben. Azonnal célzótüske a lapockára és engedtem is el a lövedékemet. A lövés hangjára még vagy 5 disznó került onnan lentről elő, rohantak volna át előttem a töltésen az erdőbe. A legközelebbi kb. 20m-re szaladt át előttem. Egy pillanat volt az egész, inkább csak át ugrott. Lövést tettem rá, de nem talált. Nagyon hirtelen volt, és nulla felkészüléssel tettem az egészet. Az első disznó, amire lőttem meg is lett, igaz nagyon nehezen találtuk meg, mert beugrott a csatornába. Az egész vadászatom nem volt több kb. negyed óránál. Érdekes volt számomra, hogy ennyire csendes kondát még nem tapasztaltam eddig.
Következő alkalommal, ami pár napon belül elérkezett ismét kilátogattam este. A szél erős volt és nem is volt jó, de ezt már otthon tudtam, így kigondoltam valamit. A kátrány, amit szeret a disznó nagyon erős szagú. Egy kicsit eldörzsöltem a kezemben és így átdörzsöltem a ruhákat. Sapkát húztam, hogy a hajam szagát ne vigye a szél és a sapkát is így megdörzsöltem.
Teszt következett: kíváncsi voltam az eredményre. A csatornát végigsétáltam és semmi. Nem hallottam, nem láttam semmit. Megindultam vissza, már lassan az autónál jártam és semmi. Érdekes volt. Eddig, ha nem is láttam semmit, de valamerre lehetett hallani mozgolódást, ma ez sem volt. Nem sokkal az autó előtt a csatorna menti sűrűt átlépve beléptem az erdőbe kicsit hallgatózni. A belépésem pillanatában már fel is keltettem egy kondát. Ezek szerint minden a helyén, csak valamiért ma csendesek. Ismét megindultam vissza, de nem sokkal ezután már hallottam is egy kocát, ahogy a malacait vezetgeti. Szerencsém volt, mert a csatornával párhuzamosan éppen az erdő szélén haladtak, így követhettem őket. Azon a területen tudtam maradni, ahova beírtam magam. Kb. 1 km-en át mentem utánuk. Voltak helyek, ahol tiszta volt a fák alja és csak a száraz levelek voltak, így egy lépés majdnem egy perc volt. A lépés minden egyes fázisa külön zajlott, hogy ne csörögjek. Többször is befordult a szelem a koca felé, de egy-egy szimattal letudta. Azt vettem észre inkább vizuálisan próbált keresni, mert többször is közelebb jött. Érezte, hogy ez a szag nem szokványos, de nem kötötte emberhez. Ha a koca nem vezeti el erre a malacokat, akkor megteszi. Sokáig hallgattam őket, ahogy szaladgálnak a fűben, ahogy a koca turkál, ahogy kommunikálnak, de lőni igazából nem akartam. Amikor így figyeltem őket, egyszer csak hátulról hangos léptekkel nagy disznók közeledtek. Megörültem nekik, meglapultam és figyeltem. Egy kan csapat volt, az első kan már vonalamba is ért, nem volt takarásban, kb. 20m-re lehetett. Egy mázsás kan lehetett, szinte biztos vagyok, hogy legelső alkalomkor, amikor kimentem körülnézni is őt láttam ugyanitt, ugyanígy a csapatát vezetve. A gyengébbik lámpát tettem fel a puskára, mert eddig úgy tapasztaltam minél gyengébb a lámpa annál jobban állja a vad. Úgy tűnik itt most nem jött be, mert lámpám felvillanására már ugrott is el. Maradtam ugyanígy meglapulva, mert nem szaglászott, nem is látott, gondoltam, hogy visszajön még. Pár perc múlva ismét a hátam mögül érkezett csak most a másik oldalamon. Ekkor kb. 30-35m-re volt mikor rávilágítottam, de azonnal elugrott ismét. Ez jelentette a vadászatom végét aznap. Ráhagytam, ő nyert, de a tesztem legalább sikeres volt.
Következő este ismét kimentem. Mikor kiértem elkezdett esni az eső. Jó hideg, kissé erős eső volt. Nemsokára már szépen el is áztam, a száraz levelekre hulló eső minden hangot elnyomott. Már sötét volt, siettem is, a főbb disznó útvonalak felé. Valószínűleg az a disznó is ugyanígy siethetett valahova, amelyikkel összetalálkoztam, mert szinte „egymásnak mentünk”. Megijedtem én is, és a disznó is. Kicsit még sétáltam, de az eső túl hangos volt nekem, meg el is áztam teljesen, így ráhagytam. Azon gondolkodtam mit kínlódok a sötétben, sokkal egyszerűbb lenne világosban meglőni a disznót.
Hajnalban keltem, pont világosra értem ki. Nem is akartam sötétben érkezni, direkt levettem a lámpát a puskáról. Éppen minimálisan csepegett az eső, de nem volt hideg. Nagyon jó hangulatot adott ez a kis csepegő eső a vadászatnak, a hang, a friss illat, az őszi színben pompázó erdő. Az avar jól átázott, hangtalanul, szellemként tudtam suhanni. A probléma az, hogy ugyanígy a disznók is. A csatornával párhuzamosan éppen picit beljebb az erdő szélén haladtam. Néztem a friss nyomokat, a friss túrásokat és élveztem a kint létet. Kicsit beljebb az egyik tölgyfa tövében egy feketeséget pillantottam meg. Első ránézésre vaddisznó, de jobban szemügyre vettem, hátha csak túrás, vagy az egerek által összehordott földkupac. Azt tapasztaltam, hogy az ember mindenfelé mindenben azt látja, amire éppen vadászik, így nem akartam bedőlni egy akármilyen kis földkupacnak. Kicsit közelebb mentem, belenéztem a fegyvertávcsőbe és mégiscsak vaddisznó állt a fa alatt. Pont találtam egy vékonyabb kis fát, aminek a törzséhez hozzá tudtam fogni a puskámat, így nagyon kényelmes stabil helyzetből tudtam lőni. A disznó jól állt, kb. 80-100m-re volt. Célzótüskémet a nyakára helyeztem, és elengedtem a lövedéket. Pont a lövésemkor belemozdult és így bár jól lőttem meg, picit hosszára ment. Belelyukasztott a gyomorba is de nem vitte szét. Disznóm azonnal tűzbe rogyott, ekkor még kettő ugrott elő. Az egyik nekem jó irányba futott, kb. ugyanezen a 100m-es távon volt csak most nekem jobbra. Ahogy futott húztam rajta a célzótüskét, de nem akartam így rálőni. Amikor megtorpant, hogy egy pillanatra-e vagy sem azt már nem tudjuk meg, mert már lapockáján volt a célzútüske és lőttem. Ez a disznó is azonnal tűzbe rogyott, zsigerelésnél kiderült, hogy mindkettőnél ért gerincet is a lövedék. Lövés után a harmadik disznó már kedvező helyzetben szalad keresztbe előttem, de futtában nem akartam rálőni, így hagytam elmenni. Odamentem a másodikhoz és rátettem egy láthatósági mellényt, majd elkezdtem keresni az elsőt. A távolság nem volt túl nagy, de a fák, bokrok közt a magas fűben azért meg kell találni. Amikor meglett, elkezdtem kihúzni a másikhoz, amin a láthatósági mellény volt, így már könnyű volt odatalálni ismét. Kettő süldőt sikerült világosban elejteni. Ez egy nagyon élvezetes vadászat volt számomra.
Tisztelet a vadnak!
Remélem, még sok hasonló történetemmel számolhatok be Önöknek és Vadásztársaimnak!
Tisztelettel Szűcs Dániel