Nonstop Vadászat

Leskó Gábor – Vadak nyomában keresőtávcsővel és teleobjektívvel

Egész életét kiskorától kezdve átitatta a természet és ennek szeretete. Ez idő alatt folyamatos vágyat érzett arra, hogy megörökítse és másoknak is megmutassa azokat a szépségeket és kincseket, amiket ez idő alatt látott. Leskó Gáborral beszélgettem természetfotózásról. 

Miért pont a természetfotózást választottad?

Vadász családban cseperedtem, így körülbelül 7 éves koromtól az erdőt-mezőt jártam édesapámmal, majd később már egyedül is. Mindig volt bennem egy vágy, hogy megörökítsem, másoknak is megmutassam azokat a természeti szépségeket, amiket átéltem, amit egy hajnali harmatos réten legelő őzbak vagy egy naplementében bőgő bika látványa nyújt. Először egy kompakt gép volt mindig nálam, de beláttam, hogy ez a minőség közelébe se ér az interneten látott természetfotóknak, így 2012-ben belevágtam és megvettem az első tükörreflexes fényképezőmet. Közben családot is alapítottam, és ahogy a szabadidőm fogyott a természetfotózás úgy lépett elő a vadászat mellé az életemben.

14360260_1243786482348512_1862536600_o-custom

Mennyivel másabban látja egy természetfotós a természetet, mint egy laikus?

Úgy gondolom, hogy egy jó természetfotósnak teljesen más szemmel kell nézni, mint egy kirándulónak. Nem lehet elindulni megfelelő biológiai ismeretek nélkül. Ismerni kell az erdőt, a növényzetet, az állatok viselkedését. Melyik vad az évnek abban a szakában éppen mit csinál, merre jár, párzási időszaka van, vagy éppen azt kipihenve keveset mozogva rejtőzik. Tudás nélkül a fotós csak ködbe vagdalózik, és több kárt csinál a zavarásával, mint azt gondolná. Amikor az ember tisztában van vele, hogy mit és hogyan szeretne megmutatni, a fejében már megvan a kép, akkor ezt keresi a természetben, így megint más a nézőpontja, mint egy természetjárónak, aki  „céltalanul” szemléli azt, ami éppen adódik.

Milyen jellemzőkkel tudnád körbeírni a fotóidat?

Igazából nem tudom, mivel jellemezzem őket. Általában megvan az elképzelésem és azt próbálom képre vinni, de eközben megpróbálom kihozni az adódó helyzetekből a legtöbbet. Próbálok minél kevesebbet vágni és utómunkázni, és úgy bemutatni a témáimat, ahogy azokat valóban láthatja egy szerencsés „laikus” is.

14359752_1243786795681814_580703208_o-custom

Van valamilyen épített leshelyed, ahova jársz sűrűbben fotózni?

Több lesem is van amit szívesen használok évszaktól és témától függően. Télen van énekes etetőm, ragadozós lesem, nyáron tocsogókon, belvizeket is fotózok úszó illetve parti lesekből, de ezekből egyszerre kettőnél többet nem üzemeltetek, nem szeretek szétforgácsolódni. Egyébként a nagyvadak fotózása közel áll a szívemhez, ezt azonban cserkelve oldom meg.

Mennyire tervezed meg a fotózást mielőtt indulsz? Vannak előre „kitervelt” projektjeid?

Nagyon ritka mikor találomra, vakon megyek ki a területre, bár azt vallom, ha az ember akárhol leül egy órára csendben, biztos, hogy valami történni fog, adódik valami téma. Az üzekedés, szarvasbőgés állandó célpontjaim, amit nem szeretek kihagyni. Mindig kiszemelek egy-egy madárfajt is, amire rászánom az évet, aztán vagy sikerül vagy nem.

14274421_1243787022348458_899775129_o-custom

Hogyan tudod beosztani a napjaidat, hogy jusson idő fotózásra és a családra is?

Nehezen! Igyekszem azokból az időkből elcsípni, amikor a legkevésbé hiányolnak, így legtöbbször a hajnalok maradnak, amikor még a család alszik. Feleségem tudja, hogy enélkül a szenvedély nélkül nehezen létezem, így támogat, ha kiugrok egy-egy délutánra is. Bízom benne, hogy a gyerekek is fogékonyak lesznek a természet szeretetére, és velem tudnak majd tartani.

Történt veled fotózás közben valamilyen vicces vagy kedves esemény, amit szívesen megosztasz az olvasókkal?

Az hogy a fényképezőt otthon felejtettem elég vicces volt, bár akkor nem nevettem. De az is előfordult, hogy télen kirágta az egér a mellcsizmám ágyékát, ami egy tavaszi vizes fotózás alkalmával sötétben a derékig érő vízben derült ki. Elég kellemetlen volt egész reggel hideg vízzel teli mellcsizmába feküdni, de így utólag már csak mosolygok rajta.

14339442_1243787289015098_1519617562_o-custom

Van kedvenc helyed, ahol nagyon szívesen fotózol?

Vannak fix területeim. Nagyvadas területem az Aggteleki karszt mellett terül el, őzezni egy Tisza parti területre szoktam kijárni, de mostanában igyekszem a lakóhelyemhez minél közelebb fotózni, hogy az utazás idejét is inkább fotózással tölthessem.

Mennyi volt a legtöbb idő, amit vártál egy fotó elkészülésére?

Van fotó, amire a mai napig várok. A megyében élő pár darab hófehér őz után két évig jártam, de a mai napig érdekel a téma. Sast szeretnék saját lesből fotózni, ez a projekt is két éve fut kevés sikerrel. Búbosbankáknak telepítettem odúkat, de két éve sikertelen a projekt. Egy szép környezetben bőgő bika fotója is a fejemben van, de itt Borsodban ez is egy elég nehéz témának tűnik. Szóval van még.

Köszönöm szépen a válaszaidat és további sikereket kívánok neked!

További fotók:

https://www.flickr.com/photos/134702118@N07/

http://lesig.blogspot.hu

közösségi oldala:

https://www.facebook.com/lesigfoto/

14285448_1243787972348363_216187079_o-custom

14339818_1243785779015249_1136130398_o-custom

14339265_1243787559015071_658505389_o

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük