Hírek és események

7 összekötözött lábú élő dámszarvas egy autóba Somogy megyében

Június 4-én délután Lábod belterületén rendőrjárőr igazoltatott egy férfit, aki saját Lada személygépkocsijával tartott valahova, számol be az ügyről a rendőrség honlapja.

A kocsi a jobb első ülésén ült egy másik, felnőtt korú magyar személy is. Intézkedés közben a rendőr észrevette, hogy az autóban a két emberen kívül még 7 darab összekötözött lábú élő dámszarvas van.

Fotó: Kapos.hu

Fotó: Kapos.hu

Ebből 3 a gépkocsi csomagtartójában, egy a gépkocsi hátsó ülésén kabáttal letakarva, további 3 szarvas pedig a hátsó ülés előtti lábtartó résznél feküdt. A gépkocsi vezetője elmondása szerint az állatokat találta és azokat éppen le akarta adni. Az utas pedig azt állította, hogy a gépkocsiban észre sem vette, hogy állatok is vannak.

A két férfit előállítottak bűncselekmény gyanúja miatt, majd a Nagyatádi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették őket.

labod2

A gúzsba kötött állatokat a vadásztársaság szabadon engedte, de így is nagy az esély arra, hogy elpusztulhatnak. Az állatok értéke megközelíti az 1 millió forintot.

A nyomozást szakértők bevonásával folytatják a nagyatádi rendőrök. Egyelőre nem tudják, hogyan kerültek az autóba a szarvasok. A kapos.hu által megkérdezett szakértők szerint hálóval, hurokkal is befoghatták őket, sőt a nemrég született egyedeket, akár kézzel is elfoghatják az orvvadászok.

Meg kell hajtani a csapatot, a tehenek általában elfutnak, a kis borjak azonban tehetetlenül leülnek a földre. A 10-15 kilós állatok könnyen szállíthatóak. A vadorzók 3 év börtönt kaphatnak, ha a lopásért is elítélik őket, a halmazati büntetés maximuma 4 év 6 hónap szabadságvesztés.

A lábodi autósok elég szórakozottak lehetnek

Nem ez az első eset Lábodnál, hogy az autóban ülő nem veszi észre, hogy szarvassal utazik. Tavaly október 5-én a járőr egy Suzukit állított meg Lábod és Rinyabesenyő között. A hátsó ülés helyén egy összekötözött lábú, letakart 5-7 éves élő dám szarvasbika foglalt helyet. A járműben utazókat meghallgatták a rendőrök. Egyikük azt állította: csak stoppolt, úgy került az autóba, és nem tűnt fel neki, hogy egy szarvas utazik a háta mögött. Az ügyben lopás miatt indított eljárást a Nagyatádi Rendőrkapitányság a több mint félmilliót érő állat eltulajdonítása miatt. A szarvas jól van.

Kiemelt kép forrása: Naturhun

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük