Hírek és események

Komolyan ráfázhat, aki pörköltet főz az elütött őzből

Komoly büntetést kaphat.

Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint, évente közel 300 vadelütés történik a Nógrád megyei utakon. Azonban nem mindegy mit tesz a sofőr ilyen esetben, ráfaraghat például, aki pörköltet főz az elütött állatból.

Az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatsora szerint Nógrád megyében egy év alatt 252 vadat ütöttek el, ezek többsége őz, gímszarvas és fácán. Ez azt jelenti, hogy hetente átlagosan 5 vadbaleset történik a megyei utakon.

Közlekedésbiztonsági Kutatóközpont oldalán felhívják a figyelmet, hogy a vad-balesetek elkerülése érdekében különösen fontos az elővigyázatosság. A rendőrök és a közlekedésbiztonsági szakemberek ezért is tanácsolják azt, hogy egész évben vezessünk óvatosan mindenütt, főleg a vadveszélyes táblával jelölt területeken.

Ha mégis meglátunk egy állatot az út szélén vagy akár az úttesten is, dudáljunk, villogtassuk a reflektort és fékezzünk olyan erősen, amennyire csak azt az útviszonyok megengedik. A kormányt semmiképp se rántsuk el – tanácsolják a szakemberek.

Fontos tudni, hogy a vadgázolás is közlekedési balesetnek számít, ezért nemcsak akkor kell bejelenteni , ha a gázoló autójában kár keletkezik. Ilyen az sofőrnek ugyanúgy kell eljárni, mint a közlekedési baleset esetén, ahol emberek sérültek meg. Értesíteni kell a rendőrséget és a területért felelős vadásztársaságot is.

Súlyos büntetésre számíthat, aki haza akarja vinni az elgázolt vadat, ugyanis ha az elgázolt vad a sofőr csomagtartójából kerül elő az lopásnak minősül.

Egy őz értéke megközelítheti a 300 ezer forintot, míg egy szarvasé, főleg, ha szép agancsa van, akár milliós összegre is rúghat. Ezekkel az összegekkel lesz arányos a vad ellopásáért kiszabandó büntetés is.

GímszarvasDámszarvasŐzMuflonVaddisznóMezei nyúlFácán
Nógrád433620303336

Forrás: a Vadgazdálkodási Adattár 2019/2020

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük