Vadászház

Mindössze Három hét kell és kész is mutatós vendégház

Nagyon klassz lett a végeredmény.

Két főnek tökéletes kikapcsolódást és kényelmet kínál a házikó.

Kukkants be te is.

 

Alla Ponomareva és férje, Garrett idén úgy határoztak, hogy az otthonukhoz közeli erdő szélén vendégházat építenek az amerika Montana államban, Missoulában. Egy percig sem gondolkodtak azon, hogy kivitelezőt keresnek: ők maguk valósították meg elképzeléseiket – mint összesítésükből kiderült, alig 700 dollárból.

Csupán egy tervezőt, Derek Diedricksent vonták be a projektbe. Az építész nagy rajongója a miniportáknak, s mivel Ponomareváék is ilyet szerettek volna, készséggel segített.

A fotókon is látszik, hogy a házikó alját megemelték. Az aljzat, a falak, az ablakok, a lépcső, a bejárati ajtó és a tető is újrahasznosított anyagokból készült. Egy öreg fa rönkjét pultnak alakították át, míg a fóliás falszakasz a természetes fénynek enged utat – és kinyitható.

A házaspár 3 hét alatt építette meg a 24 négyzetméter alapterületű vendégházat, melyben a már említett pult és néhány polc mellett két egyszemélyes – de összetolható – ágy szolgálja a kényelmet.

A tetőn elhelyezett napelem elegendő villamos energiát biztosít az okostelefonok és más, energiát igénylő eszközök feltöltéséhez, míg a kempingkályha és a néhány edény, serpenyő egy-egy gyorsan elkészíthet snack vagy fotó ital elkészítéséhez szükséges.

A miniporta tartozéka néhány függőágy és kempingszék is.

A vendégházban nincs víz és WC. Szabadtéri illemhely és tisztálkodó rövid sétával érhető el.

Via

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük