Hírek és események

Most érkezett! Madárinfluenza: elrendelték a baromfik zártan tartását Békésben is

Elrendelték a zárt tartást…

– Két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma; az érintett állományokat felszámolják – közölte a Nébih szerdán az MTI-vel. Mint megtudtuk, az állategészségügyi szakemberek járványvédelmi intézkedésként több megyében – közöttük Békésben is – elrendelték a kötelező zártantartást.

A tájékoztatás szerint a császártöltési, több mint 38 ezer pecsenyekacsa törzsállatot számláló állományban a tojástermelés drasztikusan visszaesett, emellett a takarmány és a vízfogyasztás is lecsökkent.

Az állatok bágyadttá váltak és megemelkedett az elhullások száma is. Ezt tapasztalták a 620 egyedből álló hízólúd állományban is egy jászszentlászlói telepen. A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a madárinfluenza vírus H5N1 típusának jelenlétét mutatta ki.

Az állategészségügyi szakemberek a jászszentlászlói állományt már a gyanú alapján felszámolták, a császártöltési állományé folyamatban van. A gazdaságok körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzeteket, valamint meghatározták a megfigyelési körzeteket.

Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások. A kitörésekről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat, továbbá a ma zajló V4+4 országos főállatorvosi találkozó résztvevőit is.

– A nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih aloldalán tájékozódhatnak az érintettek – olvasható a közleményben. Mint írják, a vonuló vadmadarak miatt a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.

Az általánosan érvényes előírásokon túl Bognár Lajos országos főállatorvos Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék teljes területére a kötelező zártantartást is elrendeli.

Forrás:

Madárinfluenza: elrendelték a baromfik zártan tartását Békésben is

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük