Lipp Adrienn – Még most is ugyanaz az úrkúti lány vagyok

Lipp Adrienn legutóbbi beszélgetésünk óta egy világmárka reklámarca és házi asszonya lett. Ennek ellenére továbbra is önmaga maradt és nem felejtette el honnan indult. Vele beszélgettem.

Milyen újdonságok léptek be az életedbe azóta, amióta legutóbb beszéltünk?

Az év elején Las Vegasba kaptam meghívást, ahol édesanyámmal a “Veszélyes kaland” című film 2000 fős közönségtalálkozóján vehettem részt. A film női főszereplőjeként J Alain Smith  besseler íróval könyvet és DVD-t dedikálhattam a Mandalay Bay hotel dísztermében. Az amerikai filmbemutatónak és a New York Times címlapjának köszönhetően sok új embert ismertem meg.

unnamed-1-1-custom
Könyvdedikálás Las Vegas

Lipp Adrienn  “Ugyanaz az úrkúti lány vagyok aki szívesen jár a kis boltba, hogy elbeszélgessen az emberekkel és aki szívesen segít ott ahol tud bárkinek és bármikor.”

Milyen új lehetőségek adódtak számodra? 

Az úrkúti Vadászvillánkban vendégünkként köszönthettem egy luxus óragyár tulajdonosát, aki meghívott Franciaországba cégének castingjára. Meglátva a várakozó hollywoodi színésznőket és a párizsi topmodelleket esélytelennek éreztem magam. A német és angol nyelvű meghallgatás után, ahol lehetőségem volt filmjeim és referenciáim bemutatására nagyot fordult velem a világ. Harry Styles szavaival élve:

“Egy álom csak egy álom, egészen addig, amíg úgy nem döntesz, hogy igazzá teszed.”

unnamed-2-1-custom
Üzletmegnyitó Ko Samui szigeten

Említetted, hogy ennek a világmárkának reklámarca és házi asszonya lettél. Nem mindennap adódik ilyen lehetőség. Minek köszönheted azt, hogy elnyerted ezt a címet? 

Nem egy Barbie babát  kerestek, hanem egy olyan sokszínű személyiséget aki minden körülmény között képviselni tudja a világmárkát.

unnamed-7-1-custom
Horgászat a Maldív szigeteken

Milyen teendőid adódtak ezzel a címmel?

A világ számos pontján angolul és németül konferálom az üzletmegnyitókat a VIP vendégeknek. Részt veszek a cég exkluzív rendezvényein, legyen szó fogadásról egy jachton St. Tropezben, vadászatról Lichtenstein grófnál vagy ékszerbemutatóról a thai királynál. Teljesen zárt világba csöppentem, ahol természetes dolog számukra, hogy privát jet gépet küldenek értem Sármellékre,  limuzint biztosítanak sofőrrel és saját stylistom gondoskodik a megjelenésemről. Néha meg kell csípnem magam, hogy ez tényleg valóság, de sajnos nagy igazság, hogy

“minél sikeresebb valaki annál kevesebb barátja és annál több ellensége lesz”

Megfizetem én is mindennek az árát hiszen rengeteg irigységgel és rosszindulattal találkozom. A családomon és néhány igaz baráton kívül mindenkit elveszítettem de az álmomat valóra váltottam!

unnamed-9
Privát Jet gépet küldtek értem Sármellékre

6. Mely országokban jártál eddig melyik volt a legemlékezetesebb számodra?

Oroszország, Maldív-szigetek, Olaszország, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Svájc és Tájföld után a szerződésem szerint következik még áprilisig üzletmegnyitó a Bahamákon, Hawaion, Új-Zélandon, Namibiában és Californiában. Tájföld volt az egyik legemlékezetesebb mert Alain Delon filmszínész is velem utazott Zürichből, akit a bangkoki és a Ko Samui szigeti üzletmegnyitókon díszvendégként konferálhattam fel.   Maldív szigeteken egy víz alatti étteremben köszönthettem a vendégeket ahol ráják, színes halak és teknősbékák úszkáltak körülöttünk miközben  a világmárkát méltattam.

unnamed-5-1-custom
Üzletmegnyitó Bangkokban

7. Az utazásaid során milyen újdonságokat tanultál? Gondolok itt a Thai földi utadra, ahol egy teljesen más kultúrában kellett helyt állnod.

Még több alázatot tanultam és azt, hogy milyenné nem szabad sohasem válnom. Gondolok itt a híresek és gazdagok sztárallűrjeire, amiből sokat tapasztalok a munkám során. A különböző kultúrákban nagy segítségemre van a pr csapat, akik az öltözködésemtől kezdve az etikett protokollon át mindenre figyelnek és felkészítenek. Megtanultam golfozni, amit volt szerencsém kamatoztatni a thái hercegnővel, búvárkodni, hajóról horgászni és minden körülmény közt önmagam maradni, aki sohasem felejti el, hogy honnan indult! Ugyanaz az úrkúti lány vagyok aki szívesen jár a kis boltba, hogy elbeszélgessen az emberekkel és aki szívesen segít ott ahol tud bárkinek és bármikor.

unnamed-3-1
Golf a thai hercegnővel Ko Samui szigeten

8. A rengeteg teendő mellett, mennyi idő jut a családra és a vadászatra?

Minden hónapban 10 nap külföldi munkát vállaltam, amikor távol vagyok a családomtól kivéve szeptemberben amikor a kisebbik fiam elkezdi az iskolát a nagy fiammal együtt, és bőgnek a magyar erdőkben a gím bikák. Férjem és a szüleim segítsége nélkül nem tudtam volna élni ezzel a lehetőséggel. Amikor itthon vagyok csak a családomnak élek, a fiaimmal vadászunk, horgászunk, lovagolunk, kutyáinkkal kirándulunk és szalmabálákon ugrálunk.

unnamed-4-1
Fiaimmal Svájcban

Sokan örülnének, ha egy ilyen lehetőséget nyernének el. Van még valamilyen konkrét dolog, amit szeretnél elérni?

Igen, szeretném kihasználni az ismertségemet, kapcsolataimat, hogy gyerekeknek segíthessek. Egy luxus világmárka háziasszonyaként lehetőségem nyílik kiválasztani olyan rászoruló magyar családokat akiknél a gyerekek teljes taníttatását a diploma megszerzéséig finanszírozza a munkáltatóm.

“A kérdés, hogy mekkorát mersz álmodni, mersz-e benne hinni eléggé, tiszta szívből, minden áldott nap. Fel mered-e vállalni, kiállni mellette, akkor is, amikor azt mondják mások, hogy ez butaság, mersz-e menni előre, egyedül maradni az álmaiddal, mert senki sem hisz benned? Ha igen, győztes vagy. Nyert ügyed van. A kérdés, hogy még meddig tartasz ki.”

Oravecz Nóra

Köszönöm szépen a megtisztelő interjút és további sikereket kívánok és remélem továbbra is sikerek fognak érni!

Lipp Adrienn
Las Vegas közönségtalálkozó

 

unnamed-11-custom

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.