Vérbeli vadászkutya, töretlen népszerűséggel!

Egy kutya fajta, amelyben bárki igazi társra lelheti. Manapság is igen népszerű és nem csak a vadászok körében, hanem egyre több otthonban is helyet kap. Életében az első magyar vizsla Magasparti Rutinos Sumák volt, amely után nem volt kérdés, hogy egy életre elköteleződjön a fajta iránt. Hári Csabával és Futó Ivettel a Nádberki Vadász Kennel tulajdonosaival beszélgettem.

 

Miért pont ezt a fajtát választottátok?

Az igazat megvallva a fajtaválasztás többé-kevésbé véletlenszerű volt.  13 évesen kezdtem el vadászatokra járni hajtóként és mivel a társaságban nem volt kutya, így ezt a szerepet nekünk (fiatal hajtóknak) kellett betölteni. A sokadik szederindában megtett kilométer és év után elhatároztam, ha egyszer lehetőségem lesz rá, biztosan fogok tartani egy „igazi” vadászkutyát. A vadászvizsga sikeres letétele után, szüleim meglepően kevés unszolással segítettek hozzá életem első Magyar Vizslájához, akit Magasparti Rutinos Sumáknak hívnak, és akit ezúton is köszönök nekik és a tenyésztőjének! Nagyjából itt indult el a Magyar Vizsla iránti elköteleződés, ami azóta teljes mértékben kitölti az életünket…

Mik azok a jellemzők, amik megtetszettek bennük?

Úgy gondolom a fajta egyik legfontosabb erénye, hogy évszázadok óta a magyar emberek, a magyar vadászok mellett formálódik, így remekül belesimul a mi életfelfogásunkba, a mi gondolkodásmódunkat tükrözi egész jellemében! Engem teljesen elvarázsolt az intelligencia, amit már egészen kis kortól megmutatnak, illetve a gazdához való feltétlen ragaszkodás minden körülmények között.

13595806_1246639725370983_923334521_n

Minek köszönheti szerinted ez a fajta, hogy ennyire népszerű?

Népszerűségét véleményem szerint sokoldalúságának köszönheti. Bárki megtalálhatja benne az igazi társát – és ez fordítva is igaz-, legyen szó akár egy hétköznapi vadászemberről, akár egy vállalat igazgatójáról. A Magyar Vizsla bármilyen életstílusba képes beilleszkedni, egyformán boldog a show ringekben és vadászatokon is. A lényeg, hogy a gazdájával legyen! Emellett nagyon szórakoztatóak tudnak lenni, végtelen mennyiségű bohóckodásra képesek még idős korukban is. Ezzel szemben, ha a szükség úgy hozza, akár órákig tudnak észrevétlenül feküdni bármelyik sarokban, vagy esetleg a kocsi hátsó ülésén. A népszerűség nem utolsó sorban a küllemének is köszönhető. Arisztokratikus megjelenésű kutyák, az erő és az elegancia tökéletes elegyét sugározzák. Összességében szerintem ezért vált ilyen széles körben népszerűvé a magyar vizsla.

13617539_1246642982037324_2062589252_n-768x576

Kinek ajánlanád ezt a kutyafajtát?

A Vizsla minden pozitív tulajdonságával együtt sem való mindenkinek! Nem szabad elfelejteni, hogy ezt a fajtát alapvetően egy mindenes vadászkutyának tenyésztették ki és nagyon fontos feladatunk, hogy ezeket a munkatulajdonságokat megőrizzük, lehetőleg tovább javítsuk. Aki a fajtát választja, annak ezekkel az értékekkel tisztában kell lenni, hiszen a vizslák akkor érzik jól magukat, ha napi szinten megfelelően foglalkoznak velük. Ki kell élniük a nagymértékű mozgásigényüket, máskülönben sem szellemileg, sem fizikailag nem tudnak egészséges és boldog életet élni. Mindenképpen aktívan élő gazdiknak ajánlanám a fajtát, egészen nyugodtan tartható gyermekek mellett is, én az életemet is rá merném bízni a kutyáimra… Előnyös persze, ha valamilyen kutyás sportot űzünk, ezek száma napjainkban már-már végtelen és a Magyar Vizsla szinte kivétel nélkül mindegyikre alkalmas. Azt javasolnám a jövőbeni vizsla gazdiknak, hogy beszélgessenek a tenyésztőkkel, olvassanak sokat a fajtáról, jöjjenek el kiállításokra, személyesen is ismerkedjenek a kutyákkal és majd csak ezután válasszanak maguknak kiskutyát!

13624517_1246635388704750_1790666126_n-768x512

Mennyi idősen kezditek el a kölykök betanítását, és kb. mennyi ideig tart?

Mi már egészen kis korban elkezdjük a vadhoz/lövéshez szoktatást, illetve játékos formában megismertetjük őket a későbbi munkaközegükkel, feladataikkal. Ilyenkor persze még minden pozitívan, játékosan zajlik. Ami nagyon fontos még ebben az időszakban és a későbbi munkánkat könnyítjük meg vele, ha nem engedünk rossz szokásokat felvenni a kiskutyának! Később én már nem vagyok híve a „tutyimutyizásnak”. Amikor a kutyák elérnek egy bizonyos szellemi és fizikai érettséget, akkor bizony kemény kiképzésen kell átesniük ahhoz, hogy később kiválóan dolgozó vadászkutyák lehessenek. Ami a képzés idejét illeti, mivel tökéletesen képzett kutya nincs és soha nem is lesz, ezért ez egészen életük végéig –de a nyugdíjazásukig mindenképp- eltart! 🙂 Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kutyáimat kizárólag saját magam képzem, mert csak így tudok maradéktalanul büszke lenni az elért eredményeikre!

13618141_1246646518703637_213054023_n-768x491

Milyen díjakat és elismeréseket mondhattok magatokénak?

Büszkék vagyunk rá, hogy minden tenyésztésbe vett kutyánk jól szerepel kiállításokon, Hungaria Champion, Hungaria Show Champion, Hungaria Junior Champion címekkel rendelkeznek, emellett a munka vizsgákon első díjas minősítésekkel végeznek.  Mindezek mellett nekem a legnagyobb elismerés, amikor látom a tapasztalt vadászok, vadászkutyások elismerő pillantásait a kutyáim munkáját látva, vagy éppen meghallgathatok egy pozitív bírói értékelést a feladat végén!

13617540_1246634605371495_1284025997_n-768x942

 Mik azok az alapelvek amiket szem előtt tartotok a tenyésztés során?

Nagyon fontosnak tartjuk az élet minden terén, így a kutyatenyésztésben is, hogy a tökéletességre törekedjünk. Mivel ez egy munkakutya fajta, így a legfontosabbak számunkra a magas szintű munkatulajdonságok. Ezeket a tenyésztés során semmi nem írhatja felül. Ehhez kell társítani egy kitűnő küllemet, hiszen csak kiváló anatómiájú kutya tud magas szinten dolgozni!  Ahhoz, hogy ezen értékek mellett tudjunk haladni sajnos manapság nagyon nagy áldozatot kell hozni és a nagy számú, ámde rettenetesen felhígult állományból kiszűrni azokat az egyedeket, illetve vonalakat, amik ebbe a képbe beleillenek! Mi ebben hiszünk és majd a jövő eldönti, hogy jó úton járunk-e…

13595490_1246641922037430_1837430322_n

 Mit csinálsz akkor, amikor nem kutyatenyésztéssel foglalkozol?

Természetesen nekem és a páromnak is van civil foglalkozásunk. Én hivatásos vadászként dolgozom. Szerencsére ennek a szakmának elengedhetetlen része a kutya, aki így az esetek nagy részében ott figyel a hátsó ülésen!

13595454_1246634202038202_1243003557_n-768x461

 Milyen jövőbeni terveitek vannak a kennellel kapcsolatban?

Szeretnénk hosszú távon is minőségi kutyatenyésztést folytatni, ennek tükrében úgy kialakítani a törzsállományt, hogy az később is maradandót tudjon alkotni a Rövidszőrű Magyar Vizsla történetében.

 Köszönöm Ivett és Csaba a válaszaitokat és további sikereket kívánok nektek!


 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.