Történetek Vadászház

A vadász is lehet babonás, vadászbabonák

Bizony a babonás vadásznak még a vadászatra elindulni is nehéz volt, több dologra kellett figyelnie. Ebben a bejegyzésben összeszedtünk néhány vadászbabonát, amire ha babonás vagy nem árt figyelned! 🙂 

1.Még a vadászatra indulás előtt elővigyázatosságból szétnézett egy kissé a babonás vadászember, nem jön-e a vénasszony. S csak akkor indult el, ha szemhatáron nem mutatkozott a baljóslatú, ráncos képű nőszemély.

2.Sok régi vadász vénasszonnyal vagy pappal találkozva útjában, azonnal visszafordult. A pappal találkozó vadászt irtózat fogta el a fekete csuha láttán, mert a vele való találkozás is a vadászatra szerencsétlenséget, sőt nem ritkán vészt hozott. Egyenesen az ördög incselkedésének tekintették a vele való találkozást – és ha ez ráadásul pénteki napon történt, akkor bizonyos lett, hogy a nap semmi esetre sem múlhatott el valami baj illetve szerencsétlenség nélkül.

3.A mai napig is él az a vadászbabona, hogy a jóindulatú kívánság mindig a vadászszerencse rovására esik: jó szerencsét, sikeres vadászatot kívánni, vagy megkérdezni a vadásztól, hová megy valóságos rontás. Máig is inkább valami csúfat szabad kívánni vadászatra induláskor. Bevett vadászköszöntés a „kéz- és lábtörést”, „sza.. a tarisznyádba”, „sza.. a csőbe” vagy a „kalap sza…t”.

4.Rossz jel, ha a vizsla indulás előtt az ágyunk alá bújik. Ha esetleg nem ismer fel és ránk vakkant, az vadászbaleset bekövetkezését jelzi.

5.Rossz jel, ha egy szarvastehén a vadászra néz és közben megrázza a bal fülét.

6.Jó jel, ha a vadászkunyhónk kéménye mellett megszólal a kuvik, az a vad halálát jelenti.

Mit tehetünk, hogy biztosan sikeres legyen a vadászat?

7. Nem szabad az útból visszafordulni!

8.Nem szabad semmit otthon felejteni!

9. Nem szabad a vadászpartnerrel helyet cserélni!

10. Mielőtt vad ejtetett volna, semmi tárgyat a kézből nem szabad kiadni vagy kölcsönözni, mert akkor átengedjük a szerencsét!

11.Töltényt mindig hetet, tizenegyet, tizenhármat vagy ezek többszörösét kell a patrontáskába tenni!

Forrás: http://www.trivenator.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük